Választás

Egy nyári napon Yusuke nagyon várja, hogy végre vége legyen az utolsó órájának. Suli után Yusuke és Kuwabara elmentek Kurama sulijához. Kurama éppen kijött a suliból. Így hárman elmentek egy kávézóba hogy ott beszélgessenek. Este felé elindultak hazafelé. Mikor mindenki hazaért Kurama még nem akart hazamenni ezért úgy döntött sétál egy kicsit. Ahogy sétál a sötétben valami furcsa zajra lett figyelmes. Egy fiatal lány hangját hallotta amint segítséget, kér. Gyorsan odafut, hogy segítsen. A lámpafényben meglátja a lányt. Néhány utcai suhanc támadt rá szegény lányra. Kurama közbe avatkozna de, a lány ekkor elkezdi ütni-rúgni a támadóit. Nagyon ügyesen harcol. Kurama csak nézi a széplányt. A harc nem tart túl sokáig. Az utolsó fiút egy jól irányzott rúgással teríti le.

-Jól harcolsz.- mondta Kurama.

-Kösz. Megtanultam megvédeni magam.- feleli a lány.

-Azt látom. Akkor ezek szerint kár volt ide sietnem.- mondta a fiú.

-Miért siettél ide?- kérdezte a lány.

-Hallottam hogy segítségért kiabálsz. Gondoltam megnézem, hogy tudok-e segíteni.- mondta Kurama nyugodtan.

-Értem. Azért kösz.- mondta a lány.

Kurama közelebb megy a lányhoz, mert észre veszi, hogy vérzik a szája. Elvesz egy zsebkendőt, és oda nyújtja a lánynak.

-Tessék. Tedd a szádhoz, hogy ne vérezd össze magad.- mondta Kurama barátságosa.

-Köszönöm. Nagyon kedves tőled.- mondta a lány és elvette a zsebkendőt és a szájéhoz tette.

-Megkérdezhetem, hogy hívnak?- kérdezi Kurama.

-Jaj! Ne haragudj olyan neveletlen, vagyok. A nevem Kira Hirai. Nagyon örülök.- mondta kedvesen Kira.

-A nevem Shuichi Minamino. Én is örülök.- mondta Kurama.

-Ne haragudj de, mennem kell.- mondta Kira.

-Nem baj. Ha akarod haza, kísérlek, nehogy valami bajod essen.- ajánlja fel Kurama kissé zavarba jött.

-Nem kell kösz. Tudok vigyázni magamra. És itt lakom a közelben. Na akkor megyek is. Szia! Remélem, még találkozunk.- búcsúzott el Kira.

-Renden, ahogy akarod. Én is remélem, hogy még találkoznunk. Szia!- köszönt el Kurama.

Azzal a két fiatal elindult haza. Kurama hazafelé menet csak Kirára tudott gondolni. Nagyon tetszett neki a lány.

-Hihetetlen volt ez a lány. Olyan szép akár egy angyal. Az a fekete haj azok a gyönyörű barna szemek, tökéletes test. Egyszerűen tökéletes volt.- gondolta magában Kurama.

Másnap az iskolába menet Kurama azon gondolkodott, hogy vajon találkozik-e még Kirával. A nap unalmasan telt. Kurama a szokottnál is csöndesebb volt. Amint hazafelé sétált meglátta Keikot amint Kirával beszélget.

-Akkor holnap találkozunk?- kérdezte Keiko.

-Igen. Majd gyere el hozzám, és együtt menjünk.- ajánlotta Kira.

-Rendben. Akkor holnap.- felelte Keiko.

-Ok. Szia.- búcsúzott Kira.

-Szia.- mondta Keiko.

Keiko megfordult és meglátta Kuramát.

-Szia Kurama. Hát te?- köszönt Keiko.

-Szia. Csak épp erre jártam.- mondta a fiú.

-Nem is tudtam, hogy ismered Kirát.

-Csak tegnap ismertem meg. De te honnan tudod?- kérdezte Kurama.

-A barátnőm és ő mondta.- felelte Keiko.

-Hogy ismerted meg?- kérdezte kíváncsian Keiko.

-Este mikor mentem haza meghallottam hogy segítséget hív és oda mentem de láttam, hogy milyen jól harcol.- mondta Kurama.

-Tudom, hogy nagyon jól verekszik, hiszen többszörös kidbox világbajnok.- meséli Keiko.

Kuramának elkerekedik a szeme a hallottakon. Nem tudta elhinni hogy az a törékeny, vékony lány ilyen magas szinten jól harcol. Kurama csak állt ott némán kerek szemmel.

-Kurama! Kurama itt vagy?- kérdezte Keiko.

-Hogy? Igen itt vagyok. Csak nem tudom elhinni, hogy az a vékony lány ilyen jól harcol. Ezt nem tudom elhinni.- mondta Kurama hitetlenkedve.

-Bebizonyítsam neked? Tudom melyik edzőterembe, jár. Ha akarod, leviszlek, mert itt van két utcára.- ajánlotta Keiko.

-Rendben.- mondta Kurama.

Azzal elindultak az edzőterembe. Pár perc alatt odaértek. Bementek a terembe és Keiko egyből az egyik edzőhöz ment.

-Elnézést! Meg tudná mondani, merre találom Kira Hirait?- kérdezte udvariasan Keiko.

-Persze ott van a ringben és Taóval bunyózik.- mondta és mutatott előre az edző. Keiko megköszönte és Kuramával együtt odamentek ahhoz a ringhez, ahova az edző mutatott.

Kurama legnagyobb meglepetésére Kira nagyon ügyesen harcolt. Vagy negyed órája keményen pufölték egymást a harcolók. Mikor a harcnak vége Kira észreveszi Keikót. Oda megy barátnőjéhez (Kuramát is észrevette).

-Hát te Keiko? Miért jöttél ide? Így elszaladt volna az idő?- kérdezte Kira lihegve.

-Nem. Csak mondtam Kuramának hogy többszörös kidbox világbajnok vagy és nem akarta elhinni így elhoztam. Nem baj? – kérdezte Keiko.

-Nem miért lenne baj? Csak kicsit meglepet, hogy itt vagytok. Ne számítottam senkire. És csak ezért jöttetek?- kérdezte Kira miközben nagyokat kortyolt a kulacsából. A törülközőjével közben törölgette az arcát. Látszott rajta hogy nagyon keményen edzett.

-Igen. Remélem nem tartottunk fel nagyon. Na megyünk, mert gondolom, még sokat kell edzened. Sok sikert és vigyázz magadra.- köszönt el Keiko.

-Kérdezhetek valamit?- kérdezte Kurama.

-Igen. Mit szeretnél tudni?- kérdezte Kira.

-Ha ilyen jól tudsz verekedni miért hívtál segítséget?

-Nos csak kicsit meg ijedtem és hirtelen ért. Ezért hívtam segítséget.- felelte a lány.

-Értem. Akkor megyünk. Szia.

-Sziasztok.- búcsúzott Kira.

Miután Keiko és Kurama elmentek Kira edzett tovább. A nap végére Kira jól kifáradt. Az edzőteremből hazament és utána találkozott Keikóval. Sokat sétáltak és beszélgettek. Többek közt Kurama is szóba került. Miután hazamentek Kira letusolt és lefeküdt aludni. Másnap reggel korán kelt. Fel öltözött és elindult az iskolába. Útközben legnagyobb meglepetésére Kuramával futott össze. Kuramával volt még néhány ismeretlen fiú is.

-Jó reggelt. Ilyen korán?- üdvözölte a lányt Kurama.

-Jó reggelt. Korán kelő vagyok. És te?- kérdezte Kira.

-Korán bemegyek. Ahogy látom te is.

-Mond Kurama ő csak nem a barátnőd?- kérdezte Kuwabara.

-Mi? De hogy is.- mondta Kurama.

Kuwabara oda ment a lányhoz, megfogta a kezét és kérdezte

-Mi a telefonszámod, hol laksz, hogy hívnak? Én a nagy, erős, a szép Kazuma Kuwabara vagyok. Lennél a barátnőm?

-MI? Nem. A nevem Kira Hirai.- felelte a meglepett lány (miután leütötte Kuwabarát).

-Látszik, hogy Kuwabara hozza a formáját.- mondta Yusuke vízcseppel a fején.

-Igen. De ezt már megszokhattuk volna. Amint meglát egy széplányt, ezt elismétli.- felelte Kurama.

-Jaj. Jut eszembe még be, se mutatkoztam. A nevem Yusuke Urameshi.- mondta Yusuke udvariasan és kezet nyújtott a lánynak.

-Kira vagyok.- mondta Kira és megrázta Yusuke kezét. Kicsit még beszélgettek aztán mindenki ment a suliba. Az órák mindenki számára unalmasan teltek. Kira kedvence a tornaóra. Tesiből mindig kitűnő volt. Kirának sokáig bent kellett maradnia az iskolában és csak sötétedés után tudott elindulni haza. Miközben sétált hirtelen elétoppant egy ronda szörny.

-Eltévedtél kislány? Nem baj. Most már nem mész sehova, mert megeszlek. Te leszel a mai vacsorám.- mondta a szörny. Kira nagyon félt. Emlékezett, arra hogy ne kezdjen ki egy nála erősebbel. Tudta hogy ez a szörny erősebb nála ezért elkezdett kiabálni és menekülni. Beszaladt a parkba abban bízott, hogy ott lesz valaki, aki segít neki. De a park üres volt. Egy lélek se volt ott. Olyan gyorsan futott amilyen gyorsan csak tudott. Nagyon félt. Mondjuk ez érthető. Most látott először szörnyet. Kira a sötétben megbotlott valamiben. Elesett. A szörny utolérte. Kinyújtotta érte a hosszú karját.

-Most nem menekülsz. Gyors vagy ember létedre de akkor is csak egy gyenge ember vagy nem több. Nem tudsz legyőzni. Na de elég a beszédből. Elég idő pocsékoltam rád. De azért hálás vagyok neked. A mozgás étvágyat tesz.- mondta a szörny miközben felemelte szegény lányt. Kirán látszott hogy mennyire fél.

-Most biztos megöl. Nem akarok meghalni. Bár segítene valaki.- gondolta magában Kira.

-Ne félj nem fog fájni csak egy kicsit.- mondta gonosz vigyor kíséretében a szörny.

-Segítség! Segítsen valaki! Segítség!- kiabált Kira ahogy a torkán kifért. De senki nem jött.

-Kiabálj nyugodtan, úgyse jön senki, és így még jobban megkívánlak (enni nem máshogy).- mondta a szörny.

-Engedd el a lányt.- szólt valaki a sötétben. Mindketten odanéztek de, nem láttak senkit. Majd a fák közül előlépett egy alak. Nem lehetett jól látni, mert messze voltak a lámpák és nagyon sötét volt.

-Ki a fene vagy? Miért kéne elengednem a vacsorámat?- kérdezte a szörny.

-Mert különben megöllek. Gyűlölöm azokat, agyalázatos férgeket akik egy védtelen lányra támadnak.- mondta a titokzatos alak.

-Kérlek segíts!! Könyörgök!!- könyörgött Kira.

-Kuss! Küzdj meg velem. Ha legyőzöl tiéd a lány. De ha vesztesz téged is megeszlek.- mondta a szörny gonoszan vigyorogva. A titokzatos alak elmosolyodott. Hirtelen eltűnt és szemük elől. Majd megint megjelent a hátuk mögött. Kira nem érti hogy kerülhetett oda egy pillanat alatt.

-Máris menekülsz? Ezért megfizetsz.- mondta a szörny miközben megfordult. Hirtelen egy vércsík jelent meg a homlokán. Aztán a következő pillanatban darabokra esett. Pontosan tizenhat darabra. Kira leesett a földre. Nem érezte hogy megütötte magát csak nézett maga elé és remegett. Nem értett semmit sem. A szívverése még jobban felgyorsult és mohón kapkodott levegő után. Ott ült a vértócsában. Óráknak tűnő másodpercek múlva odament hozzá az a titokzatos alak. Megállt a lány előtt és rá nézett.

-Jól vagy?- kérdezte az alak. Kira felnézett rá. Most már kicsit magához tért. Az alak hangjából csak most jött rá hogy a megmentője egy fiú.

-I..igen. Azt hiszem. Kösz hogy megmentettél. De mi volt  az ami megtámadott?- kérdezte idegesen Kira.

-Az egy szörny volt.- felelte a fiú.

-Értem. Ki vagy ha megtudhatom? És miért segítettél?- kérdezte Kira.

-A nevem Hiei. Nem tudom miért segítettem. Talán mert nem nézhettem hogy egy lánnyal kikezdjen. És utálom az ilyen idiótákat mint amilyen ez volt. És te ki vagy?- kérdezte Hiei.

-A nevem Kira Hirai. Nagyon köszönöm hogy megmentettél. Örülök hogy meg ismertelek.- mondta Kira.

-Én is. Most menj haza.- mondta Hiei. Azzal elindult arra amerről jött.

-Milyen szép ez a lány. Örülök hogy nem esett baja. Nem tudom miért de szeretném jobban megismerni. Lehet hogy…… nem az képtelenség. Vagy még sem? Lehet hogy beleszerettem Kirába?- mondta magában Hiei.

-Várj! Nem kísérnél haza? Nagyon félek hogy megint megtámad egy ilyen rémség. Persze ha nincs más dolgod.- kérte Kira.

-Nincs semmi dolgom. Rendben elkísérlek.- mondta barátságosan Hiei. Ahogy sétáltak haza felé sokat beszélgettek. Végül elértek Kira háza elé.

-Mindent köszönök.- mondta Kira mosolyogva.

-Nincs mit.- felelte Hiei. Azzal Hiei el ment. Kira bezárta az ajtót és lefeküdt aludni. Másnap iskola után lement az edző terembe gyakorolni. Nagyon keményen edzett. Egészen estig bent volt. Hulla fáradtan ment haza. Kira csak reménykedett hogy nem támadják meg, de azt is tudta hogy most nagyon jó formában van. Amíg iskolában volt úgy érezte az idő olyan lassú mint egy reumás csiga. Suli után mindig az edző terembe ment és edzett. Ennek az volt az oka hogy pár hét múlva van a kidbox világbajnokság. Kira az egyik esélyes a világbajnoki címre. A napi rendje nagyon zsúfolt. Iskola utána edző terem utána tanulás másnapra. Kira nagyon fáradt de nem hagyja hogy ezt mások is észre vegyék. Sokáig tudta titkolni a fáradtságát. Végül Keiko buktatta le. Keiko mindenkinél jobban ismerte Kirát. Keikonak leesett az álla mikor megtudta hogy Kira indul a kidbox világ bajnokságon.

-Ne haragudj Keiko de mennem kell mert Tao a edzőm biztos türelmetlenül vár. Szia!- köszönt el barátnőjétől Kira.

Kira gyorsan futott és nem figyelt az orra elé ezért nekiment valakinek.

-Jaj! Ne haragudj nem volt szándékos. Nem akartam!- mondta Kira.

-Semmi baj. Gyere segítek fel állni.- mondta Kurama és kezet nyújtott a lánynak.

Kira elfogadta a segítséget.

-Köszönöm a segítséget.- mondta mosolyogva Kira és megfogta a fiú kezét. Kurama véletlenül túl nagy erővel húzta a lányt és véletlenül magára húzta. Kira akarva – akaratlan Kurama mellkasára tette a kezét. Kurama meg Kira karját fogta meg és nagyon közel húzta magához ( nagyon közel ). Mikor észbe kaptak hogy  mit csinálnak eltávolodtak egymástól. Mindketten elvörösödtek. Kurama felvette Kira táskáját a földről.

-Tessék. Hova rohantál ennyire?- kérdezte Kurama.

-Az edző terembe megyek. Edzésem van.- felelte Kira. Kira ránézett az órájára és elkerekedett a szeme.

-Na ne! Elkéstem! Ez nem lehet igaz.- mondta Kira.

-Nem bánod ha elkísérlek? Úgy sincs semmi dolgom.- mondta Kurama kis habozás után.

-Nem bánom. Sőt örülnék neki.- mondta mosolyogva Kira. Aztán együtt mentek tovább.

Sokat beszélgettek. Kurama célozgatott arra hogy Kira milyen szép. A lányt nem zavarta hogy Kurama udvarol neki csak egy kicsit zavarba jött. Mikor odaértek az edző terembe Ott elbúcsúztak. Kurama haza ment Kira meg ment edzeni. Sokat és keményen edzett mert már csak két hét volt a világ bajnokságig. Este mikor hazaért ledőlt az ágyra és azonnal elaludt. Az volt a szerencséje hogy reggel nem kellett suliba menni mert délig aludt. Csak arra ébredt hogy szól a telefon. Aki felhívta az nem volt más mint Keiko.

-Szia Kira!- üdvözölte őt Keiko.

-Szia! Miért hívtál ilyen korán?- nyöszörögte Kira.

-Korán?! Dél van. Nehogy azt mond hogy most keltél.- mondta Keiko.

-Nem. Ebben a szent minutumban kelettél fel. Miért hívtál?- kérdezte Kira miközben az álmot dörzsölte ki a szeméből. Ásított egy nagyot.

-Csak azért hívtalak mert megbeszéltük hogy ma elmegyünk vásárolni. Nem emlékszel? Vagy ezt is kiverték a fejedből?- kérdezte Keiko.

-Vicces. Igen már emlékszem. Ne haragudj. Csak meghalni sincs időm.- mondta Kira.

-Tudom. Akkor most eltudsz jönni velünk valahova?- kérdezte Keiko.

-Hogy érted azt hogy  velünk?- kérdezte Kira.

-Úgy hogy jön Yusuke, Kuwabara, Kurama vagyis Minamino.- mondta Keiko.

-Aha. Oké. Egyébként Kurama mondta hogy ez a beceneve és hívhatom így. Mikor és hol találkozunk?- kérdezte Kira.

-Negyedóra múlva a házatok előtt?- kérdezte Keiko.

-Renden. Sietek. Szia.- mondta Kira.

-Ok. Szia.- mondta Keiko. Kira amilyen gyorsan csak tudott felöltözött és lement a ház elé. A nagy rohanásban elfelejtett reggelizni de nem is volt rá ideje. Mikor leért Yusukéék már ott voltak. Eltátották a szájukat mikor meglátták Kirát. Kirán egy térdig érő farmer volt és egy testhez álló fehér felső. Nagyon csinos volt.

-Sziasztok. Bocs a késésért.- mondta Kira.

-Szia. Semmi baj, csak most értünk ide.- köszöntötte Yusuke.

-Csinos vagy.- szaladt ki Kurama száján.

-Köszi.- mondta Kira miközben kicsit elpirult.

-Mi az Kurama? Csak nem tetszik neked a lány?- gúnyolódott Kuwabara.

Kuwabarát Kurama és Kira megajándékozta egy óriási monoklival. Mindenki szakadt a röhögéstől. Miután Kuwabara feltápászkodott elindultak. Egésznapa  városban mászkáltak. Mikor már mindenki elfáradt bementek egy kávézóba. Ott sokat beszélgettek miközben megették és megitták amit rendeltek. Ezt a jókedvet Kira telefonjának csörgése zavarta meg.

-Igen?- vette fel a telefont Kira.

-Szia! Tao vagyok. Ma tudunk találkozni?- kérdezte Tao.

-Nem ma sajnos nem érek rá. Holnap jó?- kérdezte Kira.

-Igen. De be kell majd pótolnunk a mait is.- felelte a fiú.

-Tudom. Gondoltam hogy ezt fogod mondani. Akkor holnap tízkor megfelel?- kérdezte Kira.

-Igen. Akkor holnap tízkor az edző teremben.- mondta Tao.

-Oké. Ott leszek. Szia.- mondta Kira és letette a telefont.

-Szia.- búcsúzott el Tao és ő is letette a telefont.

-Menned kell?- kérdezte Keiko.

-Nem. Majd holnap találkozom Taóval.- mondta Kira.

Ezután folytatták a beszélgetést. Mindenki boldog volt csak Kurama nem. Ezt a beszélgetést félre értette.

-Nagyszerű! Először leszek szerelmes valakibe és kiderül hogy jár valakivel. Ez az én szerencsém. Lehet hogy az lesz a legjobb ha elfelejtem őt. Milyen mázlista az a Tao. Szerencsés mert egy ilyen csodaszép lány a barátnője.- gondolta magában Kurama. Este felé elindultak haza. Kira még nem ment haza, hanem elment a parkba sétálni egy kicsit. Szeretett este sötétedés után sétálni.

-Milyen szép az este. Olyan mintha egy másik világba kerültem volna. Egy sokkal békésebb, csöndesebb, szelídebb és szebb világba. Pedig ez nem igaz. Csak esete van. Gyönyörű este. A csillagok is látszanak. Gyönyörűek.- gondolta magában Kira miközben sétált és az eget nézte. Sajnos miközben az eget bámulta nem nézett maga elé ezért nekiment valakinek. Az a másik valaki sem figyelt és ezért mind a ketten a földre estek.

-Hogy az a … nem látsz a szemedtől?- förmedt rá a lányra Hiei.

-Jaj! Nem haragudj nagyon elbambultam. Nem akartam.- mondta Kira kicsit ijedten.

-Ja te vagy az? Semmi baj. Mindig így reagálok mikor nekem jön valaki.- mondta Hiei mikor meglátta hogy kivel ütközött össze. Közben kezet nyújtott neki hogy felsegítse. Kira elfogadta a segítő kezet.

-Köszönöm.- mondta miközben felállt.

-Szívesen. Nem félsz hogy megint megtámadnak?- kérdezte Hiei.

-Nem mert már nem fogok annyira megijedni és meg fogom tudni magam védeni.- mondta Kira.

-Biztos? Hogy tudnád megvédeni magad mikor olyan vékony vagy mint a nád?- kérdezte Hiei.

-Csak hogy tudd kiskorom óta kidboxolok. Nem egyszer támadtak meg az utcán de mindig laposra vertem őket.- mondta a lány.

-Valóban? Mikor először találkoztunk nekem nem úgy tünt hogy megtudod magad védeni. Mert ha jól emlékszem segítségért kiabáltál.- hitetlenkedett Hiei.

-Igen. Így volt. De akkor támadott meg először egy szörny.- mentegetőzött Kira.

-Elhiszem ha bebizonyítod.- mondta Hiei.

-Rendben. Holnapután megfelel?- kérdezte Kira.

-Igen. Mikor és hol?- kérdezte Hiei.

-Reggel tízkor a tenger parton?- kérdezte Kira.

-Rendben van ott leszek.- mondta Hiei.

-Amúgy ez egy kihívás akar lenni?- kérdezte a lány.

-Mondhatjuk így is.- felelte Hiei

-Akkor én megyek mert már álmos vagyok.- mondta Kira.

-Elkísérjelek?- kérdezte Hiei csendesen.

-Igen. Ha nincs más dolgod.- mondta meglepettem Kira.

-Nincs semmi dolgom.- mondta a fiú.

-Akkor induljunk.- ajánlotta Kira.

-Oké.

Azzal elindultak sokat beszélgettek. Sok mindent megtudtak egymásról. Nagyon hamar hazaértek. Az ajtóban elbúcsúztak egymástól. Hiei elment. Kira vacsorázott, le zuhanyozott és utána lefeküdt aludni. Reggel korán kelt mert tudta hogy edzése van. Reggeli után elindult az edző terembe. Útközben találkozott Kuramával.

-Szia Kira. Ilyen korán keltél?- kérdezte Kurama.

-Igen. Taóval találkozom.- mondta Kira vidáman.

-Értem. Nos akkor nem tartalak fel.- mondta Kurama szomorúan.

-Nem tartasz fel. Mi a baj? Miért vagy ilyen szomorú?- kérdezte Kira kissé aggodalmasan.

-Semmi. Jól vagyok. Menj csak a barátodhoz máz biztos vár.- mondta Kurama.

-Ki? Taora gondolsz?- kérdezte meglepettem Kira.

-Igen. Rá.- mondta Kurama.

-Ő nem a barátom. Nincs barátom. Tao az edzőm. A tegnapi beszélgetésből hitted azt hogy Tao a fiúm?- kérdezte meglepetten Kira.

-Igen. Úgy tűnik nagyon félre értettem a beszélgetést.- mondta zavartan Kurama.

-Igen. Kicsit nagyon.- mosolygott Kira..

-Elkísérhetlek?- kérdezte Kurama.

-Igen. Örülnék ha elkísérnél.- mondta boldogan Kira.

-De jó! Lehet hogy most van esélyem nála. Hogy lehettem ekkora hülye. Egek! De legalább megtudtam hogy nem jár senkivel.- gondolta magában Kurama. Beszélgettek út közben. Mikor az edző teremhez értek ott elbúcsúztak egymástól. Kira bement edzeni, Kurama meg ment a dolgára. Kira egésznap keményen edzett. Szinte egésznap ott volt. Délután hat óra körül ment ki az edzőteremből. Mivel nagyon éhes volt ezért bement egy közeli kávézóba. Ott rendelt magának valami harapni való és egy kávét. Miután kifizette a számlát hazament és leült a tévé lé. Sokáig nézte a tévét. Mikor megunta leült tanulni. Mikor már úgy érezte mindjárt elalszik beállította az ébresztőórát és lefeküdt aludni. Nyolckor kelt. Lefürdött, főzött magának egy kávét, megreggelizett. Miután ezekkel végzett összepakolta a holmiját amit levisz a partra. Vitt magával innivalót és néhány szendvicset amit indulás előtt készített. Hamar leért a partra. Hiei már ott volt. Nézte a tengert.

-Jó reggelt azt hittem kéni fogsz.- mondta Hiei és közben a lány felé fordult.

-Jó reggelt. Nem szokásom késni.- Mondta Kira.

-Akkor kezdhetjük?- kérdezte Hiei.

-Mindjárt csak had melegítsek be egy kicsit. Csak pár perc.- mondta a lány és elkezdett melegíteni. Pár perc múlva már készen volt.

-Kezdhetjük?- kérdezte Kira.

-Igen. Mit szólnál hozzá ha a vesztes teljesítené a győztes egy kívánságát?- kérdezte Hiei.

-Oké. Csak semmi durvulás és nincs övön aluli ütés és te se üss mellbe ha kérhetem- szabta meg a feltételt Kira.

-Rendben. Amúgy is figyelembe vettem volna hogy lánnyal harcolok.- mondta Hiei.

Elkezdtek harcolni. Mindketten mindent beleadtak. Hiei többször megjegyezte hogy Kira nagyon jól harcol ember létére. Nagyon tehetségesnek tartotta. Nagyon kiegyenlítet volt a harc. Nem ütöttek túl nagyot nem akarták hogy a másik nagyon megsérüljön, mert ez csak egy kis edzés. Kira örült ennek a harcnak mert így is gyakorolt a világ bajnokságra. Végül Hiei egy ügyes csellel a földre küldte Kirát. De Hiei kissé elszámította magát mert ő is elesett. Véletlenül ráesett Kirára. A helyzet nagyon félre érthető volt. Mert Kira a hátán feküdt Hiei meg rajta arccal a lány felé. Mindketten elpirultan néztek egymás szemébe. Egy ideig így feküdtek megbabonázva. Csak néztek a másik csillogó szemébe. Hiei egyre közelebb hajolt Kirához. Az ajkuk mér csak egy centire volt egymástól. Végül egy puha csókban ért össze. Percekig csókolóztak. Hiei keze felfedező útra indult. Szorosan átölelték egymást. Kira hagyta hogy Hiei végig simítsa a testét. Szorosan átölelték egymást. Kira nehezen tudott ellen állni Hiei izmos felső testének ( Hiei már levette a felsőjét ). Hirtelen egy nagy hullám betakarta őket. Mikor a víz vissza húzódott akkor kaptak észbe hogy mit csinálnak. Felülte. Nem néztek a másikra mert nem akarták hogy a másik meglássa mennyire elpirulta.

-Ne haragudj… nem tudom mi ütött belém.- dadogta Hiei. Mikor rá nézett a lányra akkor még jobban elpirult mert a lányon fehér póló volt. ( tudjátok mi lesz a fehér póló elázik. )

-Semmi… baj. Miért fordultál el?- értetlenkedett Kira. Lenézett és egyből rájött. Maga elékapta a kezét. Nagyon zavarban volt. Nem csak azért mert a pólója átlátszott hanem azért is mert nem tudta mit érez. Nem merte bevallani hogy tetszik neki Hiei de ott volt még valaki aki tetszett neki. Az a valaki Kurama volt. Nem tudta elhinni hogy két fiú tetszik neki. Felállt, oda ment a táskájához és kivette belőle a törülközőjét amit magával vitt.

-Egek! Ez nem igaz. Először megtetszik nekem Kurama de amilyen hülye vagyok nem tudom elhinni. Most meg Hiei csókolt meg. És ami a legrosszabb őt is szeretem. Pont mint egy szappan operában. Beszélnem kell valakivel mert ezt nem bírom tovább.- gondolta magában Kira. Miután elbúcsúzott Hieitől hazament és egyből felhívta Keikót. Tudta hogy ő majd tud neki segíteni.

-Szia Keiko! Kira vagyok. Feltétlenül beszélnem kell veled. Mikor érsz rá?- Kérdezte Kira.

-Ma ráérek.- felelte Keiko.

-Oké. Áttudsz jönni hozzám?- kérdezte Kira. 

-Igen. Indulok. De miről van szó?- kérdezte Keiko.

-Majd elmondom.- mondta Kira és letette a telefont. Keiko amilyen gyorsan csak tudott elsietett Kirához. Amint bement egyből kérdőre fogta barátnőjét.

-Mi történt? Mi a baj?- kérdezte izgatottan Keiko.

-Pasi ügy.- mondta tömören Kira.

-Mondjad mert megöl a kíváncsiság! Tetszik neked valaki? Ki az?- kérdezte még izgatottabban Keiko.

-Bonyolult. Nem csak egy srácról van szó. Hanem kettőről.- mondta Kira.

-Folytasd!- mondta Keiko.

-Az egyik Kurama. Még magamnak se mertem bevallani hogy tetszik de most mát tudom. A másikat biztos nem ismered. A neve Hiei.- mondta Kira.

Keikonak leesett az álla. Nem hitte el hogy barátnője Kuramába és Hieibe szerelmes.

-Alacsony, tüsi hajú és feketében jár?- kérdezte Keiko.

-Igen. Honnan tudod?- kérdezte Kira meglepetten.

-Ismerem őt. Yusuke egyik barátja. Mi történt hogy beleszerettél?- kérdezte Keiko.

-Ma a tenger parton voltunk. Kíváncsi volt hogy hogy, tudok harcolni És mikor a földre küldött véletlenül rám esett. Én a hátamon feküdtem ő meg rajtam hasalt. És végül……. megcsókolt.- mesélte Kira.

Keikonak elállt a lélegzete. Ezt nem gondolta volna Hieiről. Nagyon meglepődött ezen a történeten.

-Ezt nem tudom elhinni. Biztos hogy ugyanarról a Hieiről beszélünk?- kérdezte Keiko.

-Ezek szerint igen. De megkell esküdnöd,hogy nem mondod el senkinek.- mondta komolyan Kira.

-De miért ne? Nem szégyen ha szerelmes vagy.- mondta Keiko.

-De mondtam hogy még ott van Kurama is. Őt is szeretem. Azért mondtam el neked mert megbízom benned és segítséget kérek tőled. Kérlek segíts.- kérte barátnőjét Kira.

-Nagyon nehéz lesz. De talán tudok segíteni. Mondjuk azt se tudom hogy segítsek neked. Neked kell tudnod hogy kit szeretsz.

-Tudom de én nem tudom. Hiei olyan gyorsan megcsókolt egyszerűen nem tudtam ellenállni neki. Mikor hazamentem csak rá és valamiért Kuramára tudtam gondolni. Nem tudom miért. Ez olyan bonyolult. Nem? Olyan hülyén érzem magam.- mondta Kira.

-Nos nem tudom hogy tudnék neked segíteni de megpróbálok. Ha akarod kideríthetem hogy Kurama érez-e valamit irántad.- ajánlotta Keiko.

-Nos van valami amit nem mondtam el. Mikor összefutottam Kuramával elestem és felsegített. Véletlenül túl nagy erővel húzott fel és magára rántott. És majdnem megcsókolt. Meg mikor a kávézóban beszéltem Taóval azt hitte hogy Tao a barátom.- mondta Kira.

-Ezek szerint biztos tetszel Kuramának. Mondtatom e nagyon érdekes. Szerelmi háromszög. Ez nagyon romantikus.- mondta mosolyogva Keiko.

-Ne viccelődj. De azért megteszed nekem?- kérdezte Kira.

-Mit?- kérdezte értetlenül Keiko.

-Azt hogy kideríted mit érez irántam Kurama.- világosította fel Kira.

-Ja azt! Igen. Persze.- mondta Keiko.

-Köszönöm. Hogy háláljam meg?- kérdezte Kira.

-Úgy hogy mindent mindig mindent elmondasz.- mondta Keiko.

-Oké.- mondta Kira.

Még sokáig beszélgettek ezekről a dolgokról. Végül Keiko megmondta hogy holnap mindenképpen beszélni fog Kuramával. És egyből elmondja neki ( Kirának ). Végül Keiko hazament de ígéretéhez híven nem szólt senkinek. Sajnálta Kirát mert ilyen helyzetbe került. Sokat gondolkodott azon hogy mit mondjon Kuramának. Másnap iskola után Keiko elment Kurama sulijához. Szerencséje volt mert a fiú most jött ki az épületből. Keiko odakiáltott a fiúnak hogy észre vegye.

-Szia Keiko! Mi járatban?- kérdezte Kurama.

-Szia! Beszélni szeretnék veled négy szem közt.- mondta Keiko.

-Oké. Miről van szó? Yusukéval megint összekaptál?- kérdezte mosolyogva Kurama.

-Nem. Egy barátnőmről van szó. Szeretné ha segítenék neki de tanácstalan vagyok. Talán te tudsz nekem segíteni.- mondta Keiko komolyan.

-Jó. Attól függ hogy mit kéne segíteni.- mondta Kurama.

-A barátnőmet nem ismered. Arról van szó hogy a barátnőm szerelmes két fiúba. Az egyik már egyszer megcsókolta és mikor haza ment csak arra gondolt aki megcsókolta és arra a másik fiúra. És nem tudja hogy mit érez iránta a mák fiú nem az amelyik megcsókolta. Kicsit bonyolult. Nem?- mesélte Keiko.

-Kicsit. De hogy segítsek neki?- kérdezte Kurama.

-Nem tudom. Gondoltam Segíthetnél mivel te is fiú vagy.- mondta Keiko.

-Hát nem tudom mit mondjak. A barátnőd mindkét fiút szereti?- kérdezte Kurama.

-Igen. Ezt mondta.- felelte Keiko.

-Ne haragudj de ne jut eszembe semmi. Csak ezért kerestél meg?- kérdezte Kurama.

-Nem egészen.- mondta Keiko.

-Akkor mondjad.- mondta Kurama.

-Kira mesélte hogy találkozott veled miközben edzésre ment. És hogy félre értetted a telefon beszélgetését az edzőjével. És arra lennék kíváncsi hogy…..- mondta zavartan Keiko.

-Hogy mit érzek iránta?- kérdezte Kurama.

-Igen…. De honnan tudtad hogy ezt szeretném kérdezni?- lepődött meg Keiko.

-Csak tipp volt. És valahogy sejtettem. Az az igazság hogy tetszik nekem. De kétlem hogy csak emiatt kérdezted. Mi az igazi ok?- kérdezte gyanakodva Kurama.

-Csak kíváncsiság volt. Nincs más ok.- felelte Keiko.

-Akkor jó. A nem haragszol mennem kell. Majd találkozunk. Légy jó. Mondta Kurama és elment.

-Oké. Szia!- búcsúzott Keiko és rohant Kira sulijához. Keikonak szerencséje volt. Kira épp vele jött szemben. Keiko örült hogy ilyen hamar megtalálta Kirát.

-Szia! Jó híren van számodra.- mondta Keiko.

-Szia! Miről van szó?- kérdezte Kira.

-Vajon? Amire megkértél.- mondta Keiko.

-Ja! Bocs csak nagyon fáradt vagyok. Lefárasztottak. Mit mondott?- kérdezte izgatottan Kira.

-Nos azt mondta hogy…….- mondta Keiko.

-Mit? Mond már! Ne idegesíts!- idegeskedett Kira.

-Nyugi azt mondta hogy tetszel neki.- mondta mosolyogva Keiko.

Kirának a lélegzete is elakadt. Nem hitt a fülének. Örömében majdnem kiugrott a  bőréből. Keiko elkísérte Kirát az edző teremig. Ott elbúcsúztak. Keiko hazament Kira meg ment edzeni. Keiko hazafelé menet azon töprengett hogy hogy hozza össze Kirát és Kuramát. Nem tudott semmit kitalálni. A nap további része gyorsan eltelt. Yusukééknek feltűnt hogy Kurama gondolatban máshol van. Mikor megkérdezték hogy mi a baja csak annyit mondott hogy nincs semmi baja. Persze ez nem volt igaz. Csak Kirára tudott gondolni. Remélte hogy hamarosan láthatja.

-Egek! Remélem minél hamarabb láthatom Kirát. Látnom kell őt. Ha látom összeszedem a bátorságom és elmondom neki hogy szeretem. Remélem érez valamit irántam.- gondolta magában Kurama. Mikor hazafelé ment bement a parkba. Ott sétál egy kicsit. Legnagyobb meglepetésére Meglátott valakit aki ismerős volt. Közelebb ment és fel ismerte ki az. Kira volt. Nagyon megörült a lánynak ezért odament hozzá.

-Szia! Hát te?- köszönt Kurama.

-Szia! Csak sétálok. Edzésen voltam és gondoltam kicsit ki szellőztetem a fejem. Meg aztán szeretek sötétedés után sétálni. És te?- kérdezte mosolyogva Kira.

-Csak sétálok.- mondta röviden Kurama.

-Az jó. És hogy vagy?- kérdezte Kira.

-Köszönöm jól. És te?- kérdezte Kurama.

-Fáradtan de büszkén. Sokat edzettem.- mondta Kira.

-Miért edzel olyan sokat? Egy ilyen fiatal és gyönyörű lánynak nem kéne ennyire hajszolnia magát.- mondta Kurama kedvesen Kurama.

-Köszi. De muszáj. Nem sokára lesz a világ bajnokság és szeretném megnyerni.- felelte Kira.

-Értem. De akkor sem kéne túlzásba vinni.- mondta Kurama.

-Tudom. Várjunk csak egy kicsit. Te aggódsz értem?- kérdezte meglepettem Kira. Kira úgy tett mintha nem tudná hogy tetszik Kuramának.

-Igen hisz én….. – dadogta Kurama.

-Hisz te?- kérdezte Kira.

-Nem tudom hogy mondjam el.- mondta Kurama.

-Akkor próbálj meg rávezetni.- mondta Kira.

-Nem tudom. Csukd be a szemed. – mondta Kurama.

Kira nem tudta mit akar a fiú de így tett. Kurama közelebb hajolt hozzá a kezét rátette a lány vállára és megcsókolta. Kira nem ellenkezett. Ez a csók valahogy más volt mint mikor Hiei csókolta meg. Kirát ez a csók döbbentette rá hogy kit  szeret. Tudta hogy választania kell és ő választott. Kuramát választotta. Kira és Kurama azt kívánták hogy ne érjen véget ez a pillanat. Kuramát meglepte mikor Kira kezei a dereka köré fonódtak Ebből gondolta hogy Kira is szereti őt. Mikor szétváltak csak egymás szemébe néztek és mosolyogtak. Percekig így álltak. Aztán Kurama hazakísérte Kirát. Kézen fogva mentek. Sokat beszélgette. Mikor ott voltak Kira háza előtt Kurama szembe fordult Kirával és a szemébe nézett.

-Kira lennél a barátnőm?- kérdezte Kurama.

-Igen! Igen! Szeretnék a barátnőd lenni.- mondta mosolyogva Kira és megölelte Kuramát. Mindketten nagyon boldogok voltak. Kurama adott egy búcsú csókot szerelmének és elindult haza. Kira egész este csak Kuramára tudott gondolni. El sem hitte azt ami ma történt. Boldogan aludt el. Másnap suli után ment az edző terembe. Keményen edzett. Mikor az edzésnek vége lett Kira elindult haza. Tudta hogy Keikonak mindent el kell majd mondania. És ekkor jutott eszébe Hiei. Nem tudta hogy mondta el neki ezt. Egyből áthívta Keikot.

-Na mesélj mi van?- kérdezte türelmetlenül Keiko.

-Csak az hogy Kurama és én ….járunk.- mondta mosolyogva Kira.

-Ez nagyszerű! És hogy történt?- kérdezte Keiko.

-Mikor este mentem haza elsétáltam a parkba. Ott találkoztam vele. Kicsit beszélgettünk és utána azt mondta hogy nem tudja elmondani hogy mit érez irántam és úgy mondta el hogy megcsókolt.- mondta elpirulva Kira.

-De romantikus!- sóhajtott Kira.