2. fejezet

Másnap suliba menet Kurama azon gondolkodott hogy milyen lesz a tanítás. Csak reménykedni tudott abban hogy találkozik majd Zakuroval. Amikor a lányra gondolt látta maga előtt a lány arcát.

-Hé! Shuichi! Hallasz?- kérdezte egy ismerős hang.

-Hm?- fordult a hang irányába.

-Itt vagy?- kérdezte barátja.

-Ne haragudj Arashi. Csak elgondolkodtam.- mosolygott zavartan Kurama.

-Semmi baj. Min gondolkoztál?- kíváncsiskodott barátja.

-Csak Zakuro jár a fejemben.- vallotta be Kurama.

-Haver azt ajánlom hogy felejtsd el azt a csajt. Főleg ha nem akarsz bajba kerülni. Azt ajánlom ne húzz újat Torival.- felelte Arashi.

-Miért? Nem értem miért mondod ezt.- értetlenkedett Shuichi.

De a másik fiú nem tudott válaszolni mert barátja meglátta az említett lányt és elindult felé. Arashi csak megrázta a fejét. Tudta hogy ezzel barátja nagy bajt hozhat a saját fejére. Kurama nem tudott a lányhoz menni mert megjelent Tori. Kurama inkább meghátrál mert nem akart balhét. Arashi megkönnyebbülten sóhajtott majd barátjához ment. Végül együtt bementek az osztályterembe és felkészültek az órákra. Ebéd szünetben Kurama kiment az udvarra hogy kicsit kisszellőztesse a fejét. Ez valamennyire sikerült is neki. De folyton eszébe jutott Zakuro. Legnagyobb meglepetésére a lány éppen felé tartott. A lány éppen olvasott valamit ezért nem igazán látta merre megy. Ennek következtében összeütköztek.

-Bocs.- mondta a lány.

-Semmi baj.- felelte Kurama és felvette a lány kövét és odaadta neki.

-Kösz.- válaszolt kedvesen a lány.

-Nincs mit. Kérdezhetek valamit?- kérdezte a fiú.

-Megint eltévedtél?- feltételezte Zakuro.

-Nem. Most nem. Csak azt szeretném megtudni hogy ellenséges mindenkivel aki beszél veled? Vagy csak engem tisztel meg vele?- tudakolta a vörös hajú.

Zakuro nem válaszolt csak a füle mögé tűrte a haját. Kurama teljesen ledöbbent mikor látta hogy a lánynak gyűrűje van.

-Látom már jegyben jársz.- mondta lehangoltan a fiú.

A lánynak egy gyönyörű gyűrű volt az úján. A gyűrű arany színben csillogott és a közepén volt egy rubin vörös rózsa.

-Ne haragudj de mennem kell.- mondta Zakuro.

-Értem. Barátok lehetünk?- kérdezte még mindig szomorúan Kurama.

-Igen.- felelte a lány és elsietett.

Kurama is visszament a termébe mert lassan vége a szünetnek. Nagyon csalódott volt mert szerette a lányt. Megpróbált Kurama jókedvűen mutatkozni barátai előtt de Arashit nem tudta becsapni. Igaz hogy Arashival nem rég barátkozott össze mégis olyan jó barátok lettek mint ével óta ismernék egymást. A nap hátra lévő részében Kurama nagyon elvolt bambulva. Észre sem vette hogy mikor ért véget az utolsó óra. Mikor Kurama kiért a suli elé barátai hangja zökkentette ki a fiút a gondolkodásból. Elmosolyodott mikor meglátta Yusukét és a többieket. Boldogan ment oda hozzájuk és indultak el együtt valamerre. Kurama a szokottnál is csöndesebb volt és ez barátainak is feltűnt.

-Te Kurama valami baj van?- kérdezte Yusuke.

-Persze mi bajom lenne?- erőltettet egy mosolyt a kérdezett.

-Nem tudom. Nagyon csöndben vagy.- felelte Yusuke.

-Ja. Ez nekem is feltűnt.- tette hozzá Kuwabara.

-Csak egy lány.- felelte a Kurama.

-Mi?? Csaknem tetszik neked?- lepődött meg Yusuke.

-De. gyönyörű. Csak az a baj hogy már eljegyezték.- sóhajtott Kurama.

-Hát ez szívás. Majd csak találsz valakit.- felelte Yusuke.

-Hm. Ha láttad volna a lányt akkor nem beszélnél így.- morogta Kurama az orra alatt.

  Az este hátralévő részében Zakuro nem kerül szóba. De Kurama gondolatai a lány körül forogtak. Tudta hogy nem lehet közte és Zakuro között semmi de annak örült hogy legalább barátok lehetnek.

3. fejezet

Eközben Zakuro és Tori egy kávézóban ült és beszélgetett. A lány beszélgetés közben írta a leckéjét. A fiú nem zavartatta magát és társalgott tovább a lánnyal. A lány szemmel láthatóan fáradt volt. tanulás közben kortyolgatta a kávéját és válaszolt a fiúnak.

-Nem értem mi bajod volt azzal a Minamino gyerekkel.- szólalt meg hosszas hallgatás után Zakuro.

-Jobb ha már az elején megtanulja hogy kivel ne húzzon újat. Amúgy meg nem bírom az olyan fickókat mint őt. Kis senkiházi.- válaszolta a fiú.

-Mintha jobb lennél nála.- fújta Zakuro.

-Mert jobb is vagyok.- húzta ki magát Tori.

-Ja persze. Csak mert te párbajozni szoktál az nem jelenti azt hogy jobb vagy bárkinél. Mondjuk igaz hogy jó bárbajos vagy.- felelte nyugodtan a lány.

-Ezt hogy érted?- idegeskedett Tori.

-Ahogy elnéztem nagyon udvarias és jó a modora nem úgy mint neked.- jött a nyugodt válasz.

-Nem értelek. Na mindegy.- nyugodott le a fiú.

Elkezdte csavargatni az ujján lévő gyűrűt ami pontosan ugyanolyan volt mint a lányé. Zakuro amint megitta kávéját eltette a könyveit majd a hátára kapta a táskáját.

-Már mész is?- kérdezte a fiú.

-Igen. Holnap nehéz nap lesz.- felelte a lány majd elindult.

Az asztal mellé támasztott fekete vászonba csavart tárgyat is magával vitte. Nem sokkal távozása után Tori is elhagyta a kávézót és ő is magával vitt egy olyan valamit amit a lány. Zakuro ez idő alatt nyugodtan lépkedett a kihalt utcán. Azon törte a fejét hogy mit kell még átnéznie a holnapi dolgozatra. Mire hazaért már várta a vacsora. Megbeszélte a szüleivel hogy milyen napja volt. végül felment a szobájába és leült tanulni. Csak éjfél körül került ágyba a sok tanulni való miatt. Reggel félkómásan ment iskolába. Az volt a szerencséje hogy az első óra testnevelés volt amitől felébred. Nagyon szerette a tornát és kitűnő is volt belőle. A második órát újult erővel kezdte meg. Már egyáltalán nem volt fáradt. A nap unalmasan telt egészen az utolsó óra előtti szünetig. Zakuro elment a büfébe venni magának egy szendvicset. Útközben találkozott Kuramával.

-Szia.- köszönt a fiú.

-Szia.- mosolygott Zakuro.

-Beszélhetünk?- kérdezte bizonytalanul Kurama.

-Igen. Tori miatt ne aggódj. Már rég elment.- felelte Zakuro.

-Huh. Akkor jó.- nyugodott meg a fiú.

-Miről szeretnél velem beszélni?- kérdezte az Adachi lány.

-Hát… csak hogy mi van veled meg ilyenek.- felelte Kurama.

-Értem.- felelte Zakuro.

Kettesben elmentek a büfébe és az egész szünetet átbeszélgették. A jókedvű beszélgetést a csengő zavarta meg. Zakuro és Kurama megbeszélték hogy óra után találkoznak. Kurama oda se figyelt az órán csak azt várta hogy végre mehessen. A fiú számára a percek óráknak tűntek. Vele ellentétben Zakuro nagyon figyelt a dolgozatra. Szerencsére mindent tudott és kár volt annyira aggódnia. Végül eljött a várt csengő. Zakuro beadta a feladat lapot és összepakolt. Majd barátaival együtt elhagyta a termet. Sietett a büféhez hogy találkozzon Kuramával. Kurama mosolyogva üdvözölte a lányt és elindultak ki az épületből. A két fiatal egyetemista a park felé vette az irányt. A parkban kevesen voltak. Zakuro és Kurama beszélgetését valaki félbe szakította. Kurama hátra nézett és meglátta barátait.

-Hé! Kurama hát te?- kérdezte Yusuke.

-Kurama?- nézett kérdőn Zakuro a fiúra.

-Hát … tudod ez egy becenév.- felelte Kurama.

-Ő a barátnőd?- kérdezte Kuwabara.

-Nem. Csak egy barát.- felelte a vörös hajú fiú.

-Én Yusuke Urameshi vagyok.- köszönt Yusuke.

-Én a nagy és erős harcos vagyok. Kazuma Kuwabara.- dicsekedett a barna hajú fiú.

-Szia én Keiko vagyok.- mosolygott a lány.

-Sziasztok és Zakuro Adachi vagyok.- mosolyogott a fiatal egyetemista.