Kard és rózsa

Egy kellemes Szeptember elsejei nap volt. A város egy nagyon jó hírű egyeteme felé ballagott Kurama. Kíváncsi volt milyen lesz az új iskola. Az épület hatalmas volt és gyönyörű. Az iskola nem csak kívül de belül is szép volt. a folyosók tágasak és a nagy ablakoknak köszönhetően világos. Kurama elég bizonytalanul ment folyosóról folyosóra. Többször volt olyan érzése hogy eltévedt. 15 perc bolyongás után megtalálta az osztálytermét. Bement majd helyet foglalt. Nem sokkal késöbb megjött a tanár és megkezdődött az első óra. Az óra nagyon unalmas volt. mikor kicsöngetek Kurama összepakolt és odament új barátjához és beszélgettek.

-Végre vége.- sóhajtott a rövid barna hajú fiú.

-Kitartás.- mosolygott bíztatóan Kurama.

-Te könnyen beszélsz. Mit szólnál hozzá ha lemennénk a büfébe óra előtt?- kérdezte barátja.

-Oké. De hol van?- kérdezte Kurama.

-Lenn a földszinten a bejárattól nem messze. Mire mennél nélkülem Shuichi?- vigyorgott a másik.

-Semmire Arashi.- felelte Kurama mosolyogva.

A két fiú lement a földszintre és vettek maguknak szendvicset. Jókedvűen láttak hozzá az evéshez. Mivel Arashi jól ismerte az iskolát ő volt Kurama „idegen vezetője”. Arashi azért ismerte az iskolát mert a bátyja itt végzős. A két jó barát nem sokkal az óra kezdetét jelző csengő előtt ért vissza a terembe. Óra után Kurama és Arashi sétáltak és beszélgettek. Sajnos Arashit az egyik tanár elhívta és Kurama nem nagyon találta meg a termét mivel eléggé elkóboroltak. Végül Kurama odament egy lányhoz hogy segítséget kérjen tőle.

-Szia! Ne haragudj de tudnál segíteni?- kérdezte Kurama.

-Miben?- kérdezte a lány.

Kurama tátva felejtette a száját mikor meglátta a lány arcát és meghallotta selymes hangját. A lánynak gyönyörű sötét kék haja a derekáig ért amit kiengedve hordott. Kurama teljesen elveszni érezte magát a lány sötét barna szemeiben.

-Mit akarsz kérdezni?- hozta vissza Kuramát a lány hangja.

-Ja. Ne haragudj. Azt szeretném megtudni merre van a 303-as terem.- felelte a fiú.

-Fölmész a következő emeletre és fordulj rá a bal oldali folyosóra. Majd menj végig azon a folyosón és majd fordulj balra.- felelte a lány.

-Köszönöm. Megtudhatom hogy hívnak?- kérdezte a vörös hajú fiú.

-Zakuro Adachi. Gondolom te elsős vagy.- jött a válasz.

-Igen. az vagyok. A nevem Shuichi Minamino.- mutatkozott be Kurama.

A lány csak bólintott majd hátat fordított a fiúnak és elindult. De Kurama még utána szólt.:

-Majd még beszélünk?- mondta miután megfogta a lány karját hogy az ne menjen el.

-Nem tudom. És engedj el.- jött a válasz.

-Hé! Zakuro!- kiáltott a lánynak egy szőke fiú.

-Mi van Tori?- kérdezte a lány az újonnan érkezőt.

-Semmi. Te meg ki vagy?- kérdezte és Kuramára nézett.

-Hagyd! Csak elsős. És már menni készült.- nézett szigorúan a vörös hajú fiúra Zakuro.

-Kösz a segítséget.- felelte Kurama és menni készült.

-Te itt maradsz.- tette a szőke a kezét Kurama vállára.

Majd hátra nézett és látta hogy Zakurot elnyelte a diák tömeg. Ezek után ismét Kuramához fordult.

-Ha még egyszer meglátlak Zakuro közelében akkor baj lesz.- fenyegetőzött Tori.

-Csak egy kis útbaigazítást kértem tőle.- felelt Kurama.

-Nem érdekel. Ha nem akarsz magadnak bajt kerüld el őt.- mondta Tori.

-Miért hiszed azt hogy Zakuro a tulajdonod?- kérdezte Kurama és kezdett ideges lenni.

-Ehhez neked semmi közöd. Most pedig húzd be füled-farkad és menj innen. Figyelmeztetlek ne húz velem újat mert nagyon megbánod.- sziszegte Tori és elment.

Kurama nem tudta mire vélni a fiú viselkedését. Nem értette hogy Tori miért viselkedik így pedig nem is ártott neki. Végül vállat vont és felment a termébe. Kurama nagyon elmerült a gondolataiban. Nem is figyelt az órán.

-Shuichi! Itt vagy?- kérdezte Arashi óra után.

-Hm? Bocs csak elgondolkodtam.- felelte Kurama.

-Azt látom. Min gondolkodtál?- kérdezte barátja.

-Csak az előző szünetben valahogy magamra haragítottam egy Tori nevű srácot. Csak azért veszekedett velem mert beszéltem egy gyönyörű Zakuro nevű lánnyal.- mesélte Shuichi.

Arashi nem mondott semmit csak meredten nézett maga elé.

-Arashi mi van veled? Min lepődtél meg ennyire?- tudakolta Kurama.

-Se… semmi.- mosolygott zavartan Arashi.

-Biztos?- gyanakodott barátja.

-Persze. Kihívott párbajra?- kérdezte a barna hajú srác.

-Nem. Milyen párbajról beszélsz?- értetlenkedett Kurama.

-Semmi. Felejtsd el amit mondtam.- mondta majd gyorsan távozott.

Kurama furcsán nézett barátjára. Nem értett semmit. A nap hátra lévő részében ezeken a dolgokon törte a fejét. Kezdte egyre jobban elveszíteni a fonalat. Nagyon nem értette mi folyik itt.

-Ez jó. Már az első nap szereztem ellenséget. Arashi szavaiból ítélve ez a Tori gyerek biztos kemény fickó lehet. Ha nem akarok bajt magamnak akkor lehet hogy kerülnöm kéne Zakurot. De ezt nem tudom megtenni. Muszáj látnom. De… Arashi milyen párbajról beszélt?- amíg ezen töprengett hazaért.

-Szia Shuichi!- köszöntötte egy kedves női hang.  

-Hm?- fordult a hang irányába az említett.

-Hogy telt a napod?- kérdezte a nő.

-Jól. Köszi anya. Csak fáradt vagyok.- felelte a fiú.

-Értem. Nem sokára kész a vacsora. Shuichi már itthon van és tanul. Apád meg nem sokára jön.- újságolta az asszony.

Kurama elment a szobájába de előtte köszönt az öccsének. Leült és megcsinálta a másnapra feladott házit. Sokkal tovább tartott a lecke írás mint általában. A gondolatai mindig elkalandoztak. Csak vacsora közben tudta lekötni magát mert akkor beszélgetett a családjával. Szinte mindent elmondott. Csak az összeszólalkozását nem mondta el. Vacsora után Kurama segítet édesanyjának a mosogatásban majd elment a szobájába. Egy ideig olvasott majd lefeküdt aludni.