Ez a nap is úgy kezdődött Yusukéék számára mint minden nap. Yusuke és Kuwabara megpróbálta meglógni de Keiko elkapta őket. A nap unalmasan telt. Suli után elmentek a parkba hogy ott beszélgessenek. Mind a négyen jól elvoltak. Yusuke és Kuwabara sokat veszekedett amin Kurama és Keiko csak mosolygott. Szinte estig voltak ott és hülyéskedtek. Másnap suli után ismét elmentek a parkba. A jókedvet Botan zavarta meg.

-Sziasztok!- köszöntötte őket vidáman Botan.

-Szia Botan.- örült Keiko.

-Szia.- köszönt Kurama.

-Hello! Mi járatban?- kérdezte Yusuke.

-Csak azt ne mond hogy megint a cumis küldött.- mondta Kuwabara.

-Ne beszélj így Koenmáról. Egyébként hívat titeket.- mondta Botan.

-Akkor valami küldetés lesz.- jelentette ki egy sóhaj kíséretében Yusuke.

Azzal elindultak Koenma irodájába. Mikor odaértek Koenma irodájába Koenma épp beszélt valakivel. Koenma egy csodaszép lánnyal beszélt. Koenma azzal a lánnyal beszél aki a képen van. a lány az érkezők felé fordult. A fiúk eltátották a szájukat mikor meglátták a lányt. A lány elmosolyodott mikor meglátta milyen fejet vágnak a fiúk.

-Örülök hogy megérkeztetek. Fiúk szeretném bemutatni nektek Aikót. - köszöntötte őket Koenma.

A fiúk odamentek Koenmához de a szemüket nem vették le a lányról. A lány továbbra is kedvesen mosolygott a fiúkra.

-Aiko ők itt: Yusuke, Kuwabara, Kurama és Botant már ismered.- mutatta be a fiúkat Koenma.

-Miért hívtál minket?- kérdezte Kurama.

-Azért mert egy nagyon fontos feladatok kell rátok bíznom. Az ügy részleteit nem én mondom el hanem Aiko fogja elmondani. Aiko Orion királyának a lánya. Orion egy birodalom egy másik világban.- magyarázta Koenma.

-Hogy? Ő egy igazi hercegnő?- kiáltott fel csodálkozva Kuwabara.

-Igen. Az vagyok.- felelte a lány.

-Mi lenne a baj?- kérdezte Yusuke.

-Sajnos az országomat hatalmas veszély fenyegeti. Gonosz démonok jelentek meg és folyamatosan támadják a népemet. Mi nem tudunk szembe szállni velük ezért apám ideküldött hogy segítséget kérjek Koenma nagyúrtól. Sürget az idő mert a démonok nagy túlerőben vannak velünk szemben. Annyi biztos hogy a démonok nem csak az országomat hanem a világot akarják elpusztítani. Eddig is rengeteg áldozat volt. Ezek nem kímélnek senkit. Se öreget, se gyereket és nőket sem. Amerre járnak mindent felégetnek. Hozzánk nem olyan rég érkeztek de a szomszédos királyságot már elpusztították méghozzá nagyon rövid időn belül. A katonáink annyira megfogyatkoztak hogy kénytelenek voltunk a katonai korhatárt levinni 16 évre. Eddig csak az lehetett katona aki betöltötte a 20-at. Ha ez így megy tovább talán napokon belül elpusztul az országom.- mondta a szörnyű híreket Aiko.

-Ez borzasztó! Miért támadtak meg titeket?- kérdezte Yusuke.

-Nem tudom. Egyik napról a másikra jelentek meg. Sajnos ennél többet nem tudok.- mondta szomorúan Aiko.

-Az lesz a feladatotok hogy segítsetek nekik és mentsétek meg azt a világot. Könnyen lehet hogy legközelebb minket támadnak meg. Induljatok és győzzetek.- mondta Koenma.

A fiúk csak bólintottak és elindultak hogy átmenjenek Aiko világába. Yusuke sokat gondolkodott hogy mit csináljanak ha ott lesznek. Végül elérték az átjárót.

-Kuwabara és én előre megyünk arra az esetre ha megtámadnának. Aiko te gyere utánunk. Kurama te gyere utoljára.- adta ki az utasítást Yusuke.

-Nem te parancsolsz Urameshi! Aiko a hercegnő ebből következik hogy ő osztja a parancsokat.- mondta Kuwabara.

-Nem baj. Én is hasonlóra gondoltam. Kérlek titeket n vegyétek figyelembe hogy hercegnő vagyok.- mondta kedvesen Aiko. 

Mindenki bólintott és elindultak. Amíg át nem értek Aiko világába sötétség vettek körül őket. Megláttak valami fényt maguk előtt.

-Ott lesz a világom.- mondta Aiko.

-Aiko csak akkor gyere ha szólok. Kuwabara és én előbb kicsit szét nézünk.- mondta Yusuke.

Aiko bólintott. Yusuke és Kuwabara kiléptek az átjáróból és körbe néztek. Egy szép mezőn voltak. Mindenhol virágok voltak és csiripeltek a madarak. A lány nyári szellő kellemes virág illatot hozott. A két fiú körbe nézett. Sehol senki.

-Aiko jöhetsz.- mondta Yusuke de nem fordult meg. Aiko és Kurama kilépek az átjáróból. Aiko elmosolyodott mikor meglátta hol vannak. Kurama körbe nézett és elmosolyodott szép mező láttán.

-Azt hiszem indulni kéne.- mondta Aiko.

-Rendben. Mutatsd az utat.- mondta Kuwabara.

Elindultak a királyi palota felé. Út közben Aiko mindent elmondott a királyságról. A táj gyönyörű volt amerre mentek. Hosszú volt az út a palotáig. Két óra gyaloglás után megálltak pihenni. A közeli patakból tudtak inni. A jéghideg víz felfrissítette őket. A kis pihenő után folytatták útjukat. Az úton sokat beszélgettek. Yusukéék kicsit sajnálták hogy nincs velük Hiei. Biztosak voltak benne hogy Hiei nem segített volna nekik. Végül felértek egy domb tetejére és meglátták a távolban a palotát. A palota egy hatalmas síkságon volt. A fehér palota gyönyörűen csillogott a napfényben. A fiúk eltátották a szájukat. Aiko elmosolyodott.

-Nem sokára odaérünk.- mondta a lány.

-Ez gyönyörű.- mondta Yusuke.

-Igen az.- mondta Kuwabara.

Tovább indultak. Az út tovább tartott mint gondolták. Miközben mentek a fiúk érezték hogy nagy szellemi erejű lények közelednek feléjük.

-Kurama vigyázz Aikóra. Kuwabara és én elintézzük a szörnyeket.- mondta Yusuke.

Kurama és Kuwabara bólintott. Kurama arrébb vitte Aikót hogy ne legyenek útban a két harcosnak. Ekkor megjelent néhány nagyon ronda szörny. Yusuke a Rei-gun segítségével a támadók felét megölte. Kuwabara a Szellemkarddal irtotta őket. Kurama is elővette a Rózsaostort a biztonság kedvéért. Ezt jól is tette mert két szörny feléjük ment. Aiko nagyon megijedt de Kurama egy pillanat alatt ketté vágta őket.

-Köszönöm.- köszönte a lány.

-Nincs mit. Ezért vagyok itt.- mosolygott Kurama.

-Ha befejeztétek talán mehetnénk.- mondta Yusuke miután elintézték a szörnyeket.

-Rendben.- mondta Aiko.

Aztán folytatták útjukat a palota felé. Szerencsére ezek a szörnyek gyengék voltak és pár perc alatt megölték őket. Egy óra múlva elérték a palotát. Az ott élő emberek örültek hogy megjött a hercegnőjük. A katonák tisztelegtek, az emberek utat engedtek Aikóéknak. Az egyik kislány odaszaladt Aikóhoz és adott neki egy virágot.

-Ez a tiéd hercegnő.- mondta kedvesen a kislány és átnyújtotta a virágot.

-Nagyon köszönöm. Ez a virág csodaszép.- köszönte meg Aiko.

Aiko és a többiek tovább indultak. A város házai fehér márványból voltak. Az utcák szélén fák, a tereken szobrok álltak. A szobrok különleges állatokat formáztak. Volt köztük egyszarvú, sárkány és még mindenféle. A tereken a szobrokon kívül fák is voltak.

-Hű ez gyönyörű. Ha nem tudnám hogy az országod a pusztulás szélén áll azt hinném nincs baj és béke van.- mondta Yusuke.

-Igen. Ez a királyság legszebb városa. Pontosabban az egyetlen nagyobb város. Az országban csak kisebb települések vannak. Ha a város elbukik az az országom pusztulását jelenti.- mondta szomorúan a lány.

-Ne aggódj. Nem hagyjuk hogy ez bekövetkezzen.- mondta bíztatóan Yusuke.

-Igen. Harc nélkül biztos nem.- tette hozzá Kuwabara.

-Köszönöm.- mondta reménykedve Aiko.

-Szívesen. Ezért vagyunk itt.- mondta Kurama.

A négy fiatal egyenesen a királyi palota felé vette az irányt. Aiko mindent elmondott a városról és az itteni életről. A fiúk figyelmesen végig hallgatták a lányt. Mikor megérkezte a palota kapujához a kapu mellett két katona állt. Amint meglátták Aikót tisztelegtek. Aiko megállt a kapu előtt és az egyik katona kinyitotta a kaput. Aiko belépett de a katonák nem akarták beengedni Yusukééket.

-Ők velem vannak.- mondta Aiko.

-Igenis. Elnézést úrnőm.- mondta a katona.

-Semmi baj. Gyertek.- szólt a lány.

A többiek követték őt. A terem ahova belépek a trónterem volt. a terem hatalmas volt. régi királyok szobrai díszelegtek a fal mellett. A szobor talapzatán rajta volt a király neve és hogy mikor élt. A szobrok olyan élethűek voltak hogy az ember azt hitte mindjárt megszólalnak. Ezek a szobrok is márványból voltak.   A terem másik végén volt a trón. A trónon egy öreg ember ült. Ruhája szépen díszített. A fején koronával- mikor meglátta az érkezőket elmosolyodott. Odament a Aikóhoz és átölelte.

-Kislányom. Annyira örülök hogy épségben visszatértél.- örült az öreg király.

-Édesapám. Jó híreket hoztam. Koenma nagyúr küldött segítséget.- mondta mosolyogva a lány.

-Valóban? Kiket?- kérdezte a király.

-Őket.- mondta Aiko és rámutatott Yusukéékre.

-Ők? Hisz ők szinte gyerekek.- mondta meglepetten a király.

-Igen ők. Lehet hogy fiatalok de nagyon erősek. Erről megbizonyosodtam. Láttam mire képesek.- mondta Aiko.

-Hiszek neked lányom. Megtudhatnám kik a barátaid?- kérdezte a király.

-Ő Yusuke, Kuwabara és Kurama.- mutatta be a társaságot Aiko és közben rámutatott a nevek tulajdonosaira.

-Örvendek. Én Ryo vagyok. Ennek az országnak vagyok a királya.- mutatkozott be.

-Örülünk hogy megismerhetjük uram.- mondták egyszerre a fiúk.

-Biztos fáradtak vagytok. Lányom kísérd a fiúkat a szobájukba.- mondta Ryo.

-Igenis. Kövessetek.- mondta Aiko és elindult.

A fiúk szó nélkül követték a lányt. Kimentek a trónteremből és végig mentek egy hosszú folyosón. Ezen a folyosón is voltak szobrok és festmények. A festményeken királyok és királynők voltak. Aiko mesélt a képeken látható személyekről. Mindenki érdeklődve hallgatta a lányt. Elkanyarodtak egy másik folyosóra. Aiko megállt egy ajtó előtt.

-Yusuke ez a te szobád.- mondta Aiko és kinyitotta az ajtót.

Yusuke bement és a meglepettségtől szólni sem tudott. A szoba hatalmas volt. a szekrényeken könyvek sorakoztak. A falakon festmények díszelegtek. A szobában volt egy erkély. Yusuke kerek szemmel nézett végig a szobán.

-Tetszik?- kérdezte mosolyogva Aiko.

-Naná. Ez nagyszerű.- kiáltotta Yusuke.

-Örülök hogy teszik.- felelte mosolyogva Aiko.

 Aiko tovább vezette a fiúkat. A többiek is hasonló szobát kaptak. A fiúk kipakolták a holmijukat és elfoglalták magukat egészen ebédig. Yusuke és Kuwabara beszélgettek a teraszon, Kurama a kertben sétált és tanulmányozta a számára ismeretlen növényeket. Örült hogy lát olyan növényeket amiket nem ismer. A kert is tele volt szobrokkal. A növényeket szépen vágták. A kert csodaszép volt. mikor Kurama elmélyülten nézett egy virágot egy ismerős hang ütötte meg a fülét. Hátra nézett és aki mögötte állt az Aiko volt.

-Ahogy nézem nagyon tetszik neked ez a virág. A neve Hold virág.- mondta mosolyogva Aiko.

-Igen. Tetszik. Miért hívjátok így?- kérdezte Kurama.

-Azért mert akkor a legszebb ha telihold van. akkor kinyílik és csodaszép lesz.- világosította fel a fiút Aiko.

-Értem. Kíváncsi vagyok milyen lesz. Mesélsz még az itteni virágokról?- kérdezte Kurama.

-Persze. Nagyon szívesen.- felelte mosolyogva Aiko.

A két fiatal sokat beszélgetett. Leginkább az itteni növényekről de szóba került még sok más. A beszélgetést csak az egyik szolga zavarta meg aki szólt hogy kész az ebéd. Aiko és Kurama megbeszélték hogy majd késöbb folytatják a beszélgetést. Ebéd közben Ryo király elmondta Yusukééknek hogy milyen nagy a baj. Yusuke amilyen meggondolatlan egyből azt mondta hogy könnyű lesz. Kuwabara pánikba esett mikor megtudta hogy milyen hatalmas területet foglaltak el a szörnyek pár nap alatt. Így már nem tünt olyan könnyűnek az ügy mint ahogy Yusuke gondolta. Ebéd után mindenki ment és elfoglalta magát. Yusuke és Kuwabara sétáltak a palotában és a királlyal a küldetésről beszélgettek. Eközben Aiko és Kurama folytatták azt a beszélgetést amit ebéd előtt befejeztek. Yusukéékel ellentétben ők ketten teljesen nyugodtak voltak. Csak azért voltak nyugodtak mert nem gondoltak a közelgő veszélyre. Yusuke és Kuwabara kiültek egy teraszra és beszélgettek.

-Szerinted milyen lesz ez a harc?- kérdezte Kuwabara.

-Nem tudom. Csak annyi biztos hogy talán most állunk életünk legnagyobb küzdelme előtt. Az a baj hogy nem tudjuk milyen erős az ellenség és hányan vannak.- mondta Yusuke.

-Igazad van. szerintem kérdezzük meg Kuramát hátha tud nekünk mondani valamit erről.- mondta Kuwabara.

-Szerintem nem kéne zavarnunk.- mondta Yusuke kaján vigyorral.

-Miért?- kérdezte Kuwabara.

-Sokkal fontosabb dolga volt.- mondta Yusuke még mindig vigyorogva.

-Mi lehet ennél fontosabb?- kiáltott fel Kuwabara.

-Éppen a hercegnővel dumál.- felelte Yusuke.

-Mi?! Kurama csajozik? Neki is jókor jut eszébe.- idegeskedett Kuwabara.

-Miért? Ő nem csajozhat?- kérdezte Yusuke.

-azt nem mondtam. Csak most vészhelyzet van.- mondta komolyan Kuwabara.

-Nem is tudtam hogy ilyen komolyak is tudok lenni.- mondta egy ismerős hang a fiúk mögött.

-Kurama?!- ugrott fel Kuwabara.

-Igen. Én vagyok és mindent hallottam.

-Mindent?- kérdezte hülye fejjel Yusuke.

-Igen.- felelte Kurama és bólintott.

-Bocsi de azt hittük hogy ti ketten.- mentegetőzött Kuwabara.

A beszélgetés folytatódott. Többek közt a küldetésükről beszéltek. Mind hárman tudták hogy ez szinte lehetetlen lesz. Kurama reményei szerte foszlottak mikor megtudta mit mondott Yusukééknek a király. Kuramán látszott az idegesség. Ő is tisztában volt vele mekkora veszélyben vannak.

-Ne aggódj Kurama. Majd elintézzük őket.- mondta Yusuke.

-Talán.- mondta Kurama.

-Ez hogy érted?- kérdezte Kuwabara.

-Ha itt most veszítünk akkor nem csak mi hanem az a világ is elpusztul. Ha ez bekövetkezik akkor feltehetően a mi világunk is veszélybe kerül. Ha mi meghalunk és nem járunk sikerrel akkor a mi világunk biztosan elpusztul.- mondta vészjóslóan Kurama.

-Igaz. Akkor még nagyobb a nyomás rajtunk. Kár hogy nincs itt Hiei. Vele biztos könnyebb dolgunk lenne.- sóhajtott Yusuke.

-Ismered. Nem segített volna. Őt hidegen hagyja hogy mi lesz más világokkal.- mondta Kurama.

-Ja! Az a kis törpe nem ismeri az önzetlenség fogalmát.- mérgelődött Kuwabara.

-Lehet de most nélküle és Genkai nélkül kell boldogulnunk. Ja és Koenma sem tud segíteni.- felelte Yusuke.

-Igen. Mondhatjuk úgy is hogy magunkra vagyunk utalva.- mondta ki Kurama amit eddig sejtettek.

-Nem baj. Majdcsak lesz valahogy. Emlékezte mikor be kellett zárnunk a szellemátjárót? Akkor is reménytelen volta a harc mégis a végsőkig harcoltunk. Ha akkor győztünk akkor itt is biztos nyerünk.- próbált lelket önteni társaiba Yusuke.

-Igen. Az kemény csata volt. végül is ha úgy állunk hozzá hogy sikerülni fog akkor lehet esélyünk.- felelte Kurama.

-Na igen. Hozzáállás kérdése az egész.- mondta Kuwabara.

Még sokáig beszélgettek. Észre sem vették hogy miközben beszélgetnek besötétedett. A beszélgetést folytatták. Mikor kezdtek fáradni mindenki a szobájába ment pihenni. Kurama az ágyán feküdt és a plafont nézte. Csak Aiko arca lebegett a szeme előtt. Elmosolyodott. Felkelt és a teraszra ment. A csillagokat és Holdat nézte. Miközben a tájat nézte megpillantotta Aikót. Gyorsan kiszaladt a szobájából és sietett a kertbe. Aiko épp a rózsákat nézte. Kurama megállt a lány mögött és elmosolyodott.

-Nem kéne aludnod?- kérdezte Kurama.

Aiko ijedten nézett hátra.

-Kurama. Megijesztettél.- mondta mosolyogva Aiko.

-Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni.- kért bocsánatot Kurama.

-Semmi baj. Szeretek itt leni. Nagyon szeretem a rózsákat. Olyan szépek.- mondta Aiko és megszagolta az egyik virágot.

-Én is szeretem a rózsákat.- mondta Kurama és letépett egy szél virágot és a lány hajába tűzte.

-Köszönöm.- mosolygott kedvesen Aiko.

-Nincs mit.- felelte Kurama.

-Mond a te világodban is ilyen gyönyörűek a csillagok?- kérdezte a lány miközben a csillagokat figyelte.

-Igen.- felelte Kurama és a lány szemében látta a csillagok tükröződését.

Aiko mosolyogva nézett a fiú szemébe. Így a Hol és a csillagok fényében Kurama még helyesebbnek tűnt. Aiko belenézett a fiú szemébe és majdnem elolvad. Egyikük se vette észre hogy egyre közelednek egymáshoz. Végül megcsókolták egymást. Kurama közel húzta magához a lányt és átölelte. Aiko nem ellenkezett. Örült hogy kedvese karjai között lehet. Megszűnt körülöttük a világ. Nem foglakoztak semmivel. Sajnos ennek is véget kell ér. Kurama vetett véget ennek a pillanatnak.

-Mi a baj?- kérdezte értetlenül Aiko.

-Valami van a közelben.- mondta Kurama.

-Mi?- kérdezte Aiko.

-Még nem tudom. Búj el majd én megnézem.- utasította a lányt Kurama.

De…- ellenkezett Aiko.

-Semmi de. Kérlek tedd amit mondtam.- kérte Kurama.

Aiko bólintott de nem szívesen tette. Elbújt a legközelebbi fa mögé. Csak a fejét dugta elő hogy lássa mi történik. Alig hogy elbújt zörögni kezdett a bokor. Kurama elővette a rózsaostort és készült a harcra. Hamar megjelent egy hatalmas ronda szörny. Kuramával ellentétben Aiko nagyon megijedt. Ez a szörny nem volt ellenfél Kurama számára. Kurama hamar véget vetett a harcnak. A szörnyet darabokra vágta pillanatok alatt. Aiko mosolygott a fa mögött. Arra várt hogy Kurama szóljon ki hogy kijöhet. Kurama várt hogy jön-e még valaki. Mikor biztonságos volt a lány felé fordult.

-Tiszta a levegő. Ki jöhetsz.- mondta Kurama.  

Aiko bólintott és oda szaladt a fiúhoz és átkarolta a derekát. Kurama viszonozta az ölelést.

-Köszönöm.- hálálkodott Aiko.

-Nincs mit. Ezért vagyok itt.- felelte mosolyogva Kurama.

Aiko nem mondott semmit csak a fiúhoz bújt.

-Gyere menjünk vissza. Késő van.- mondta Kurama.

-Jó. Kérlek kísérj vissza.- kérte a lány.

-Kérned se kell.- mosolygott Kurama.

Miközben mentek nem beszélgettek. Élvezték egymás társaságát. Végül elérték Aiko szobáját.

-Akkor én megyek. Még egyszer köszönöm hogy megmentettél.- mondta Aiko.

-Nincs mit. Szép álmokat.- mondta Kurama és adott egy búcsú csókot szerelmének.

Mikor Kurama lefeküdt hamar elnyomta az álom.  Várta a reggelt mert reggel újra láthatja kedvesét. Reggel mindenki kipihenten ébred. Kurama ara ébredt hogy valaki dörömböl az ajtón. Kissé kómásan ajtót nyitott.

-Jó reggelt!- köszönt Yusuke.

-Neked is. Miért kell ekkora erővel dörömbölni?- kérdezte Kurama.

-Mert menni kell reggelizni te nagy okos.- mondta Kuwabara.

-Mi? már ennyi az idő?- lepődött meg Kurama.

-Igen. Na kapd össze megad és gyere.- utasította barátját Yusuke.

-Oké. Az ebédlőben találkozunk.- mondta Kurama és becsukta az ajtót.

Kurama felöltözött és kómásan elindult hogy reggelizzen. Mivel még félig aludt ezért ő érkezett az ebédlőbe utoljára.

-Végre itt vagy! Eltévedtél? Legközelebb adjunk egy térképet?- kérdezte gúnyosan Kuwabara.

-Ha ha. Nagyon vicces.- felelte Kurama.

-Elnézést kérek de nagyon fáradt vagyok.- mondta Kurama.

-Semmi baj.- mondta a király.

Aiko csak mosolygott. Reggeli közben megbeszélték hogy mik legyenek a teendők. Yusukéék tudták hogy ez kemény dió lesz de megoldják. Reggeli után kicsit pihentek és elmentek edzeni. Az edzés kemény volt de megérte. Aiko végig nézte az edzést mert érdekelte ahogy Yusukéék harcolnak. A fűben ült és nem szólt semmit. Mikor a fiúk tartottak  egy kis szünetet Aiko odament a fiúkhoz.

-Sziasztok. Gondoltam szomjasak vagytok és hoztam nektek egy kis üdítőt.- mondta mosolyogva Aiko.

-Igen. Köszönöm.- mondta Yusuke és elvett egy poharat.

-Igen. Ez most nagyon jó lesz.- mondta Kuwabara és nyúlt egy pohárért.

-Köszönjük.- mondta Kurama és ő is elvett egy poharat.

Aiko csak kedvesen mosolyogott.

Eközben máshol:

-Hogy halad a hódítással?- kérdezte egy kísérteties hang.

-Jól nagyuram. Nem rég érkezett néhány idegen Ryo palotájába. Sajnos még nem tudni milyen erősek.- mondta egy másik.

-Miért nem tudjátok milyen erősek?- kérdezte az első.

-Azok a szörnyek akiket küldtem ellenük mind meghaltak. Sajnálom Shun nagyúr.- mondta a szolgája.

-Kazuya küldj oda kémeket hogy megtudjuk milyen erősek.- utasította Shun.  

-Igenis uram.- mondta Kazuya és elment.

egy kis csapat szörnyet küldött Ryo király palotájába kémkedni. A szörnyek jól elrejtették a szellemi erejüket. Shun úr birodalma kihalt pusztaság. Kazuya vitt magával két szörnyet. Hamar elérték Ryo palotáját. Yusukéék nem érezték meg a szörnyek közelségét. Yusukéék a fűben ültek és vidáman beszélgettek. Aiko is ott volt velük. A szörnyek nagyon közel mentek hozzájuk. Mivel nem történt semmi a szörnyek elmentek. Kazuya visszatért urához.

-Nagyuram! Az idegenek akik Ryo segítségére jöttek azok csak kölykök. Annyi idősek lehetnek mint Ryo lány az a csitri. Nem lehetnek nagyon erősek.- jelentet Kazuya.

-Értem. De ne becsüld le őket. Adtál egy nagyon jó ötletet. Majd ha szólok hozzátok el nekem Aiko hercegnőt.- mondta a gonosz nagyúr.

-Igenis uram ahogy kívánod.- felelte Kazuya.

 -Most mehetsz.- mondta Shun.

Kazuya meghajolt ura előtt és távozott. Eközben Yusukéék jól eltöltötték az időt. Nem is sejtették hogy a nagy harc hamarosan kezdetét veszi. Hamarabb mint hinnék. Eljött az este. Kurama és Arisa megint találkoztak a rózsáknál. Nem beszéltek sokat csak ültek egymás karjai közt és élvezték hogy együtt lehetnek.

-Mi lesz ha végeztek a szörnyekkel?- kérdezte Aiko.

-Miért kérdezed?- kérdezett vissza Kurama.

-Csak azért mert attól félek hogy ha vége ennek az egésznek akkor elmész és soha többé nem látlak.- mondta szomorúan Aiko.

-Erre nem is gondoltam. Ne foglalkozz most ezzel kedvesem örüljünk hogy most együtt vagyunk.- felelte Kurama.

-Jó. Igazad van. Örüljünk a pillanatnak. Nagyin szeretlek.- mondta Aiko és még jobban Kuramához bújt.

-Én is szeretlek.- mondta Kurama.

Sokáig ültek. Egyszer csak Kurama felállt és körbe nézett.

-Mi a baj? Kérdezte Aiko.

-Szörnyek. Menj és búj el. Addig ne gyere elő amíg én nem szólok.- utasította Kurama a lányt.

Aiko bólintott és egy közeli fa mögé bújva figyelte az eseményeket. Hirtelen egy nagy csapat szörny jelent meg. Kurama felvette velük a harcot de azok túl sokan voltak ahhoz hogy egyedül elintézze őket. Mikor a legkevésbé számított rá megjelentek Yusukéék hogy segítsenek barátjuknak. A harc Yusukééknek köszönhetően nem tartott sokáig. De nem sejtették hogy ez a támadás csak figyelem elterelés volt. amíg őket lefoglalták a szörnyek addig egy másik csapat végre hajtotta az igazi parancsot. Yusukéék egy hangos sikolyra lettek figyelmesek.

-Aiko!- mondta alig hallhatóan Kurama és a hang felé sietett.

Az volt a parancs hogy rabolják el Aikót. Mire a fiú odaértek a szörnyek már elvitték Aikót. Mikor odaértek Aiko és a szörnyek eltűntek.