Démonok és vámpírok

( 16 karika )

( Kérem a korhatárt figyelembe venni. Hiei ebben a történetben 180 cm magas. Képen látható lány a főszereplő. )

Egy lány járja a sötét utcákat. Olyan csöndesen halad akár egy árnyék. Az utcák kihaltak egy lélek sincs a közelben. Az emberek már alszanak az otthonukban de ez a lány nem ok nélkül van az utcán. A lány hirtelen befordul az egyik sarkon és a park felé veszi az irányt. A parkban szinte vak sötét van. a lámpák fénye alig szűrődik át a fák lombján. A éles sikoltás hallatszik. A fiatal nőt támadtak meg. A támadók azonban nem emberek. Ők az éjszaka teremtményei. Az éjszaka éhes. Ennek a nőnek a vérére szomjazik. A nő kétségbe esetten kiabál segítségért. Azonban a sikolya a sötétségbe vész. Nem hallja senki. A nőt lefogják támadói. Mikor épp készülnének véget vetni a nő életének valaki megáll a lámpa fényében.

-Hagyjátok békén vagy idő előtt pokolra kerültök.- mondta határozottan ez a valaki.

-Nem mond! Ne türelmetlenkedj bébi te is sorra kerülsz.- mondta vigyorogva az egyik támadó.

-Nem hiszem.- mondta a lány és előrántotta kardját.

A kard pengéje fényesen csillogott a lámpa fényében. A kard pengéjébe egy sárkány volt vésve. A lány nem tétovázott. Egyből neki támadott az idegeneknek. A harc rövid volt de annál durvább. A lány kegyetlenül támadta ellenfeleit. Hamar darabokra vágta a támadókat. Ha azok emberek lettek volna hatalmas vérfürdő lett volna. Vér helyett mindenhol hamu volt. a hamut hamar elfújta a szél. Ezzel nem maradt nyoma a harcnak. A lány hátat fordított a nőnek és elindult vissza.

-Felejtse el amit most látott. Amit látott az csak ez álom volt.- mondta miközben eltette a kardját és eltűnt az éjszakában.

A lány hamar hazaért. Megfürdött és lefeküdt aludni. Csak pár órát tudott aludni de ez nem zavarta mert már megszokta a kevés alvást. Reggel miután megreggelizett elment sétálni egy kicsit.

-Ha úgy vesszük szerencsések az emberek. A boldog tudatlanságban élnek anélkül hogy tudnák mi történik éjszaka. Ha tudnák rég kitört volna a pánik. Annak a nőnek tegnap szerencséje volt.- mondta magában a lány.

Eközben:

Yusuke és Kuwabara szokásukhoz híven alszanak az órán. Csak a csengő ébresztette fel őket. Amilyen gyorsan csak tudtak leléptek a suliból. Megbeszélték hogy találkoznak Kuramával és elmennek valahova. Kurama a suli előtt várta barátait.

-Szia Kurama!- köszöntötte barátját vidáman Yusuke.

-Sziasztok. Mondtam hogy itt Minamino vagyok.- köszönt Kurama egy sóhaj kíséretében.

-Oké oké. Na mehetünk?- kérdezte Kuwabara.

Azzal elindultak egy kávézóba. Ott rendeltek maguknak egy kávét és valami harapni valót. Estefelé elindultak haza. Nem is sejtették hogy ez az este más lesz mint a többi. Nem sejtették hogy a lányok név szerint: Keiko, Botan és Yukina most is az utcán vannak. A lányok moziban voltak. Azért nem voltak velük a fiúk mert a lányok egy romantikus filmet néztek meg és a fiúkat nem érdekelte a film. A lányok a hazavezető úton a filmről beszéltek. Nem érdekelte őket hogy sötét van és hogy nincs senki a közelben. Az utca szinte halott volt. egy lélek se volt sehol. Yukina ideges lett. Megállt és körülnézett.

-Mi a baj Yukina?- kérdezte Botan.

-Nem. Csak valami furcsa érzésem van.- mondta Yukina.

-Nem tudom. Én nem érzek semmit.- mondta Botan.

-Nem szellemi erőre gondolok. Nem tudom miért de nem érzem magam biztonságban.- felelte a hótündér.

Yukina nem is tudta menyire igaza van. nem voltak egyedül. Az éjszaka éhes. A vadászok őket szemelték ki vacsorára. Keiko is kezdett megijedni Botannal együtt a beszélgetés után. Rajtuk is úrrá lett az az érzés hogy valaki figyeli és követi őket. Gyakran megálltak és körbe néztek. Gyorsítottak a lépteiken hogy minél hamarabb hazaérjenek. Mikor befordultak egy sarkon egy alak jelent meg előttük. A lányok nagyon megijedtek. Megakartak fordulni de a hátuk mögött is megjelent néhány ijesztő személy.

-Most mi lesz?- kérdezte ijedten Yukina.

-Nem tudom.- felelte ijedten Keiko.

-Szerintem fussunk.- mondta kétségbeesetten Botan.

-Már késő futni kicsi lány. Most végetek. Nem tudtátok hogy nem szabadilyen késő este az utcán sétálni főleg egyedül?- kérdezte a férfi.

Keiko segítségért kiabált volna de már késő volt. Az idegenek rávetették magukat a lányokra. A lányok sikítottak ahogy csak tudtak. Nem jött segítség. Mikor a lányok azt hitték itt a vég váratlanul az egyik támadó fájdalmasan felordított és eltűnt. Mindenki odanézett. Egy lány volt ott. Az a lány aki előző este megmentette azt a nőt.

-Te meg ki az ördög vagy?- kérdezte az egyik férfi.

-A legrosszabb rémálmod.- mondta baljósan a lány.

A többi férfi is rárontott. Nem voltak ellenfelei a lánynak. Hamar megölte őket. A támadókból csak hamu maradt. A lány végignézett aztán eltette a kardját é elindult.

-Várj! Ki vagy te? Mik voltak ezek?- kérdezte Keiko.

-A nevem nem érdekes. Ezek vámpírok voltak. Most menjetek haza és felejtsétek el ezeket.- mondta a lány és tovább ment.

A lányok sokáig nézték ahogy megmentőjük eltűnik az éjszakában. Végül amilyen gyorsan csak tudtak haza siettek. Hazáig meg sem álltak. Másnap Keiko mindent elmondott Yusukének. Yusuke alig hitte el amit a lány mond. Kuwabara is alig hitte el de amikor meghallotta hogy Yukina is bajban volt nagyon megijedt. Suli után megint találkoztak Kuramával. Yusuke elmondta Kuramának hogy mit mesélt neki Keiko.

-Nem vicces?- kérdezte vigyorogva Yusuke.

-Nem. Nem az. A lányok akkor nagy veszélyben voltak.- mondta komolyan Kurama.

-Miért? Mik azok?- kérdezte csodálkozva Kuwabara.

-Vámpírok. Az éjszaka gyilkosai. Vérrel táplálkoznak.- mondta Kurama.

-Milyen vérrel?- érdeklődött Yusuke.

-Ember vérrel.- mondta komoran Kurama.

-MI?! Komolyan mondod?- ijedt meg Keiko.

-Igen. Nagy szerencsétek volt. Hogy menekültetek meg?- kérdezte Kurama.

-Egy lány segített. Odajött és pár perc alatt végzett velük. Az volt a legfurcsább hogy azoknak nem volt vére. Akkor mindenhol vér lett volna. Könnyedén végzett velük. Aztán elment. Megkérdeztük a nevét de azt mondta az nem érdekes és hogy menjünk haza.- mesélte Keiko.

-Hogy nézett ki?- kérdezte Kurama.

-Hosszú fekete haja volt és vér vörös szeme. De nem vagyok benne teljesen biztos. Sötét volt.- mentegetőzött Keiko.

-Nem baj. Majd beszélünk Koenmával. Ő biztos tudja ki ez a lány.- felelte Yusuke.

Azzal elindultak. Nem mentek sokat és Keiko megtorpant. Mereven nézett maga elé.

-Mi az Keiko? Szellemet láttál?- kérdezte Yusuke miután meglátta Keiko tekintetét.

-Ő az.- mondta Keiko alig hallhatóan.

-Ki?- kérdezte Yusuke.

Mindenki előre nézett. Megláttak egy lányt aki velük szembe jött és hasonlított arra a lányra akiről Keiko beszélt. Igaz csak a haját látták meg az arcát de sejtették hogy erről a lányról beszélt Keiko. Keiko odament a lányhoz és megállt előtte.

-Szia! Szeretném megköszönni hogy megmentettél tegnap este.- mondta Keiko a lánynak.

A lány Keikóra nézett. Nem válaszolt a lánynak. Kicsit késöbb megszólalt.

-Hogy? Ki vagy te?- kérdezte félkómásan a megszólított.

-Csak szeretném megköszönni hogy tegnap megmentettél.- mondta Keiko.

-Nem azért tettem mert ez volt a szándékom.- felelte a lány.

-Miért? Felőled meg is halhattak volna?- kérdezte felháborodva Yusuke.

-Nem rám tartozik hogy mi a sorsa. Csak azért voltam ott hogy végezzek azokkal a vérszívókkal. Semmi másért. Te meg fogadd meg a tanácsom kislány. Sötétedés után soha ne mászkálj az utcán védtelenül különben véged.- mondta baljósan a lány.

-Még egy ilyen szemét alakot nem láttam.- mondta Kuwabara.

-Hogy mondtad?- kérdezte a lány.

-Jól hallottad. Hogy van képed ilyeneket mondani? Keiko csak meg akarta köszönni. Amiket mondott azt hittem hogy hős vagy és nem egy ilyen semmire kellő.- mondta Kuwabara mérgesen.

-Azt ajánlom neked fiacskám hogy válogasd meg a szavaidat ha velem beszélsz mert megöllek. Ezt halálosan komolyan mondom.- mondta a lány.

-Ja persze. Higgyen is el hogy te elbírsz velem.- mondta öntelten Kuwabara.

Ennek az lett a következménye hogy a lány úgy hasba vágta a fiú hogy az repült pár métert és miután földet ért vért köhögött. Yusuke odarohant segíteni barátjának. A többiek nem tudtak mozdulni a meglepettségtől.

-Ezért mondtam hogy válogasd meg a szavaidat. Ha érdekel nem ütöttem túl nagyot. Ha nem akarod hogy megöljelek ne beszélj velem így.- mondta egy mosoly kíséretében a lány.

Kuramának feltűnt valami furcsa. A lány elindult.

-Várj! Legalább a neved áruld el.- kérte Keiko.

A lány nem mondott semmit csak ment tovább. Kurama komoly arccal nézett a lány után.

-Nem tűnt nektek fel valami ebben a lányban?- kérdezte barátait Kurama.

-Azon kívül hogy ekkorát üt?- kérdezte gúnyosan Yusuke.

-Ekkorát nem tud ember ütni. Főleg nem egy lány.- nyögte Kuwabara.

-Nem arra gondoltam. Mikor elmosolyodott feltűnt hogy a szemfogai jóval nagyobbak mint az emberé.- mondta Kurama.

-Ez hogy jön ide?- kérdezte értetlenül Yusuke.

-Ez a nő nem ember.- felelte Kurama.

-Ezt hogy érted?- kérdezte Yusuke.

-Nem éreztem benne semmi szellemi erőt.- mondta Kuwabara.

-Ez a lány egy vámpír.- világosította fel barátait Kurama.

-Ez baromság. Köztudott hogy a vámpírok nem bírják a napot. Honnan vetted ezt az ötletet?- kérdezte Yusuke.

-Nem szívesen értek egyet Urameshivel de igaza van.- felelte Kuwabara.

-Csak egy ötlet volt.- felelte Kurama.

Azzal mind a négyen haza mentek. Kurama sokat gondolt arra a lányra. Otthon álmatlanul feküdt ágyában és gondolkodott. Mikor megunta a gondolkodást elment hogy kiszellőztesse a fejét. Mielőtt kilépett volna a házból eszébe jutott amit a lány mondott. Kicsit gondolkodott de aztán úgy döntött hogy kimegy. Nem félt mert meg tudja védeni magát. Az utcán szinte senki sem volt. A csendet csak a lépéseinek a zaja törte meg. A lépései szinte visszahangoztak. Általában ha gondolkodni akar akkor a parkba megy. Most is így tett. Mikor a sötét kikövezett úton mert kicsit ideges lett. Tudta hogy a vámpírok mások mint azok akikkel eddig dolga volt. leült egy lámpa alatti padra és figyelt. Eddig mindig nyugodtan ült itt sötétedés után. Ez mindig megnyugtatta de most sehogy se tudott megnyugodni. Nem is sejtette hogy valaki figyeli őt. Ez a valaki azóta figyeli őt amióta kilépett a házból és idejött. Ez a valaki most is ott volt mögötte és néma csendben közeledett felé. Megzörrent a bokor. Kurama ijedten ugrott fel a padról és rántotta elő a rózsaostort. Nem látta hogy ki van ott ezért felkészült a harcra.

-Mi az Kurama? Máskor nem ijedsz meg ennyire és mindig észre veszel mielőtt ilyen közel kerülök hozzád.- mondta egy ismerős hang.

Kurama a hang hallatára megnyugodott és eltette az ostort.

-Igaz. A frászt hoztad rám Hiei.- mondta barátságosan Kurama.

-Miért vagy ilyen ideges? Ez nem jellemző rád.- mondta Hiei.

-Igaz. Okkal vagyok ideges. Hallottad mi történt tegnap este Keikóval, Botannal és Yukinával?- kérdezte Kurama.

-Nem. Mi történt velük?- érdeklődött Hiei.

-Megtámadták őket miközben jöttek haza a moziból. Akik megtámadták őket azok vámpírok voltak.- mesélte Kurama.

-MI?! Jól vannak? Mi történt velük?- kérdezte ijedten Hiei.

-Egy lány megmentette őket aki szerintem szintén vámpír.- felelte nyugodtan Kurama.

-Ez meg honnan szeded?- kérdezte Hiei.

-Csak tipp. Láttam hogy elég nagyok a szemfogai és legalább akkorát üt mint te de úgy hogy egyáltalán nincs szellemi ereje.- felelte Kurama.

-Mit kerestél itt ilyen későn?- kérdezte Hiei.

-Csak gondolkodni jöttem ki. Mikor eszembe jutott amit az a lány mondott egyszerűen nem tudtam megnyugodni. Azért nem vettelek észre.- felelte Kurama.

-Mit mondott?- érdeklődött Hiei.

-Azt hogy sötétedés után ne menjünk ki egyedül az utcára mert akkor biztos megtámadnak minket a vámpírok.- felelte Kurama.

-Akkor nem értem miért jöttél ki. Ha valaki akkor te biztos tudod milyen veszélyesek azok a vérszívók. Ellenük nem hiszem hogy hatásosak a növényes trükkjeid.- mondta Hiei.

-Lehet. Igazából nem tudom miért nem hallgattam rá. Nem szimpatikus az a csaj. Lehet hogy nem hiszel nekem de úgy hasba vágta Kuwabarát hogy az métereket repült és vért köhögött. Erre a csaj azt mondta hogy nem ütötte meg nagy erővel. Szerintem legalább akkorát üthet mint te.- mondta Kurama.

-Igazán? Nem hiszem hogy egy nő akkorát ütne mint én.- hitetlenkedett Hiei.

-Kérdezd Kuwabarát ha nekem nem hiszel. Ő tapasztalatból tudja.- felelte Kurama.

Még beszélgettek egy ideig. Teljesen megfeledkezve a vámpír lány figyelmeztetéséről. Nagy hiba. Nem is sejtették hogy az éjszaka gyilkosai a közelben vannak és vadásznak. A két barát beszélgetett és nem is sejtették hogy valakik figyelik őket. Az éjszaka gyilkosai hangtalanul közeledtek leendő áldozataik felé. A csapat közeledett. Kiszemeltjeik Kurama és Hiei voltak. Az volt a legnagyobb baj hogy Kuramáék nem érezték meg a vámpírok közeledését. Amíg ők mit sem sejtve ültek és beszélgettek egyre közelebb kerültek hozzájuk a vámpírok. Mikor a közelük be értek Kurama és Hiei észrevették őket. De már késő volt. a vámpírok bekerítették őket. Harcoltak de a támadásaik hatástalanok voltak a vámpírok ellen. Hiei hiába vágta le a karjukat és a lábukat azok kis idő múlva vissza kerültek a helyükre és folytatták a támadást. Mikor már azt hitték hogy itt a vég hirtelen furcsa hangot hallottak. Egy lövés hangját. A vámpírok arra fordultak amerről a lövés jött. Mindenki legnagyobb meglepetésére egy fekete bőrruhát viselő lány jelent meg. Az a lány volt az aki Keikóékat mentette meg. A vámpírok nem foglalkoztak Kuramával és Hieijel.

-Ő az.- mondta Kurama mikor felismerte a lányt.

Gondolkozás nélkül rátámadtak a lányra. A lány könnyedén lelőtt néhány vérszívót. Azok akiket lelőtt azok elhamvadtak. Hiei csak nézte a lányt. A lány könnyedén darabokra vágta ellenfeleit a kardjával. Az egyik vámpír kiverte a lány kezéből a kardot és rátámadt. Öten egyszerre támadtak a lányra de ez nem volt elég. A lánynak így sem volt nehéz dolga.

-Csak ennyit tudtok? Ez nem lesz elég.- kérdezte gúnyolódva a lány.

Erre a vámpírok bedühödtek és még vadabbul támadtak. Hiei látta hogy a lányt hátba akarják támadni. Felvette a lány kardját és odadobta neki.

-Kapd el!- kiáltotta Hiei.

A lány elkapta a kardot és darabokra vágta ellenségeit. Annak a vámpírnak aki hátba támadta őt annak félbe vágta a fejét. Az elhamvadt. Végül az utolsó is meghalt. A lány lihegett egy sort. Körbe nézett hogy van-e még valahol vámpír. Tiszta volt a levegő. Körbe nézett a földön mert harc közben elejtette a pisztolyát. Hiei találta meg a kereset fegyvert. Felvette és a lánynak nyújtotta.

-Ezt keresed?- kérdezte Hiei.

-Igen.- felelte a lány miután észre vette a pisztolyát.

Elvette.

-Egész jól harcolsz. Miért nem fogott az én kardom a vámpírokon?- kérdezte Hiei.

-Azért mert nem ezüstből van a kardod pengéje.- felelte a lány.

-Értem. Ki vagy te?- kérdezte Hiei.

-Arisa vagyok. És te?- kérdezte a vámpír lány.

-Hiei. A barátom mesélte hogy találkozott veled és hogy szerinte vámpír vagy.- mondta Hiei.

-Mi van akkor ha vámpír vagyok?- kérdezte a lány.

-Semmi csak kíváncsi vagyok.- felelte Hiei.

-Erre nem válaszolok. Te vagy az?- kérdezte mikor észrevette Kuramát.

-Igen. Látom még emlékszel rám.- felelte a fiú.

-Igen. Látom nem fogadtad meg a tanácsom. Pedig én figyelmeztettelek.- mondta a lány.

-Igaz.- helyeselt Kurama.

-Mindegy. Nem érdekel hogy mit csinálsz. De ha megharapnak akkor te is ilyen leszel.- mondta Arisa.

-Milyen töltényt használsz?- kérdezte Hiei.

-Ezüst nitrát van a lövedékben. Mikor eltalálom az célpontot az ezüst szétárad az áldozat testében és meghal.- felelte Arisa.

Hiei bólintott. Arisa elindult hogy várja a várost. Hiei és Kurama nézték ahogy elnyeli őt az éjszaka. Hiei megbabonázva állt egyhelyben és csak a lány járt a fejében. Végül elindultak Kurama lakása felé. Hiei Kuramánál aludt. Reggelig csak Arisa járt a fejében. Tetszett neki a lány bátorsága és a harc tudása. Kis híján elaludt de valaki megzavarta. Aki megzavarta az Kurama volt. leültek reggelizni. Hiei még mindig a gondolataiba mélyedt.

-Hiei! Itt vagy?- kérdezte Kurama.

-Mi van? Igen hol máshol lennék?- kérdezte morcosan Hiei.

-Azt nem tudom de azt igen hogy nagyon elkalandoztál.- felelte mosolyogva barátja.

-Igen. Csak azon gondolkodtam hogy ….. nem érdekes.- mondta Hiei.

-Ha elkezdted fejezd be.- mondta Kurama.

-Arisa jár a fejemben. Nem értem miért de úgy érzem hogy meg kell ismernem.- felelte Hiei.

-Csaknem teszik neked?- kérdezte meglepetten Kurama.

-Nem azt mondtam. Csak meg akarom ismerni. Mielőtt bármit mondanál csak arról beszélek hogy jól harcol de semmi több.- mondta Hiei.

-Értem. Szerintem ha meg akarsz róla tudni valamit kérdezd Koenmát.- mondta Kurama.

Hiei bólintott. Azt tervezte hogy majd elmegy és megkérdezi Koenmát hogy ki ez az Arisa. Egésznap ezen tűnődött. Végül elindult a Túlvilágra. Hiei bement Koenma irodájába és megállt az íróasztal előtt.

-Miért jöttél?- kérdezte Koenma.

-szeretnék megtudni pár dolgot egy lányról.- felelte Hiei.

-Hogy? Egy lányról?- lepődött meg Koenma annyira hogy majdnem kiesett a cumi a szájából.

-Igen. A neve Arisa és érdekelne vele kapcsolatban pár dolog.- mondta Hiei.

-Rendben. Mit szeretnél tudni róla?- érdeklődött Koenma.

-Például azt hogy vámpír-e.- felelte Hiei.

-Hogy? Vámpír? Hol találkoztál te vámpírokkal?- kérdezte meglepetten Koenma.

-Tegnap este megtámadott minket egy kis csapat mikor Kuramával beszéltem. Egyszer csak jött és könnyedén megölte azokat a vámpírokat. Egyszerűen hihetetlen ahogy harcol.- mondta Hiei.

-Jól van. utána nézek ki lehet ez a lány. Majd értesítelek ha találtam valamit. Ja még valami.- mondta Koenma.

-Igen?- kérdezte Hiei.

-Mi a lány vezeték neve?- kérdezte Koenma.

-Azt nem tudom. Nem mondta.- felelte Hiei.

-Értem.- mondta Koenma elgondolkodva.

Hiei távozott. Koenma nagyon elgondolkodott. Koenma sokáig ült és nézett maga elé és gondolkodott.

-Arisa. Valahogy ismerős nekem ez a név. De vajon honnan? Egyszerűen nem tudok rájönni hogy honnan.- töprengett félhangosan.

Észre sem vette hogy titkára mindezt hallja.

-segíthetek valamiben Koenma nagyúr?- kérdezte Georg.

-Igen. Keress valamit egy Arisa nevű lányról.- adta ki a parancsot főnöke.

-Mégis honnan? Sok lányt hívnak így.- felelte Georg.

-Akkor hozd ide nekem a vámpírokról szóló adatokat. Siess!- parancsolta Koenma.

A titkár amilyen gyorsan csak tudta előkereste azokat az aktákat amiket főnöke kért. Végül megjelent Koenma irodájában egy nagy köteg papírral. Letette őket íróasztalra.

-Most távozz!- utasította Koenma.

-De Georg maradni akar.- könyörgött Georg.

-Nem. Georg kimegy.- mondta Koenma és kitessékelte a démont.

-Akkor lássuk csak.- mondta Koenma és nekilátott átnézni minden aktát.

Hosszú órákig nézte a papírokat de nem talált semmit sem. Ami a legrosszabb volt hogy Hiei ilyen keveset mondott a lányról. Nem volt benne biztos hogy jó ötlet-e a vámpírok aktáit nézni mert az sem volt biztos hogy a lány is vámpír. Mikor épp fel akarta adni meg akadt a szeme valamin. A kezébe vetté és figyelmesen átolvasta.

-Na ne! Ez nem létezik.- mondta Koenma döbbenten.

Még egyszer átolvasta a biztonság kedvéért hogy ne tévedjen.

-Botan!- kiáltotta Koenma olyan hangosan amennyire csak tudta. 

-Igen Koenma?- kérdezte lihegve Botan.

-Menj és hívd ide Yusukééket.- adta ki a parancsot Koenma.

Botan csak bólintott és sietősen megkereste Yusukééket. Mikor megtalálta őket csak annyit mondott hogy Koenma hívatja őket. Mikor odaértek mindenki egyre kíváncsibb lett hogy vajon mit akarhat Koenma. Mikor beléptek Koenma irodájába Koenma falfehér ábrázattal nézte az előtte lévő papírokat. Észre sem vette hogy Yusukéék megjöttek.

-Na mi van már megint?- kérdezte unottan Yusuke.

-Hogy? Máris itt vagytok?- kapta fel fejét Koenma.

-Igen. Mit vártál? Mond miért kellünk.- mondta Kuwabara.

-Nos nagyon fontos dolgot kell mondanom.- kezdte Koenma.

-Valami küldetésről van szó?- kérdezte Kurama.

-Nem. Emlékezte arra a lányra aki megmentette Keikóékat egyik este? Már mind találkoztatok vele. Amit Kurama sejtett igaz volt. A lány egy vámpír. Pontosabban csak félig az. A neve Arisa és nagyon jó harcos. Mint azt láthattátok. Ha lehet ne dühítsétek fel. Ha harcol nem biztos hogy megkegyelmez az ellenfélnek. Ha hozzátok kéne hasonlítanom akkor talán Hieire hasonlít. Ugyan olyan mint az apja.- mondta Koenma.

-Hogy? Ez a csaj Hieire hasonlít?- kérdezte Yusuke.

-Szerintem inkább Urameshire hasonlít mert marha nagyot üt.- mondta Kuwabara.

-Ki az apja?- kérdezte Kurama.

Koenmának elsötétedett a tekintete és a bőre elsápadt.

-Sawada.- mondta Koenma kis hallgatás után. 

Kurama és Hiei szemei elkerekedtek.

-Hogy?- kérdezték egyszerre.

-Jól hallottátok.- felelte Koenma.

-Elmagyarázná nekem valaki hogy ki az a Sawada?- kérdezte Yusuke bamba fejjel.

-Sawada a világ leghíresebb vámpírja. Nagyon különleges volt. Higgyétek el nekem szó szerint legyőzhetetlen volt. Ez azért volt mert az ereje a pokol legmélyebb bugyraiból származott. Az ellenségei akárhogy próbálták nem tudták megölni. Talán az ereje felért egy S osztályú szörnyével. A lényeg az hogy Sawada szerelmes lett egy emberbe és késöbb megszületett Arisa aki örökölte az apja erejének egy részét. Nem olyan erős mint Sawada de Arisa nem örökölte a vámpírok gyengéit. – mesélte Koenma.

-De ha ő is félig vámpír akkor miért öli őket?- kérdezte Yusuke.

-Azért mert mikor kis gyerek volt a vámpírok a szeme láttára ölték meg a szüleit. Az anyja sok szenvedés után halt meg. Az apját nem tudom hogy ölték meg.- mondta Koenma és a képernyőn megjelent Arisa apjának a képe.

Egy magas férfi harcolt egy csapat vámpírral. A férfi Sawada volt. Yusukéék tátott szájjal nézték a harcot. Sawada egy karddal szabdalta ellenfeleit. Nagy vérfürdőt rendezett. Igaz hogy a végén szinte csak hamu maradt de a vér megmaradt addig amíg el nem eredt az eső. A következő jelenet vérfagyasztó volt. egy házban volt egy család és a férj harcolt a támadókkal. Egészen addig harcolt amíg a feleségét és a lányát el nem fogták. Mikor ezt észrevette letette a kardot és megadta magát. A nővel sokáig szórakoztak és végül az összes vámpír neki esett a nőnek és kiszívták a vérét de nem mindet. Mikor eltávolodtak tőle a nő szinte felismerhetetlen volt a testét borító sebek és a vér miatt. Yusukéék elfordították a tekintetüket mert nem bírták nézni. Arisa felsikított. Sawada nem akarta elhinni hogy a felesége meghalt és ő nem tett semmit annak érdekében hogy megmentse. Sawada újra harcolni kezdett a vámpírokkal de azok halálosan megsebezték. Mivel Sawada megölte a vámpírokat elvitte a lányát. Mikor kiért egy közeli barlangba letette a lányát és nem sokkal késöbb elvérzett. Arisa nem hitte el hogy egy nap vesztette el a szüleit és ilyen módon. Itt ért véget a felvétel. Yusukéék szoborként álltak. Nehezen hitték el hogy ilyen trauma után a lány még mindig ép elméjű.

-Ez hihetetlen.- csak ennyit tudott kinyögni Yusuke.

-Az. Csodálatra méltó hogy ezek után nem őrült meg.- helyeselt Kuwabara.

-Neki sokkal rosszabb sorsa volt mint nekem.- mondta magában Hiei.

-Mond Koenma ezért hívtál minket?- kérdezte Kurama.

-Nem. Kérlek titeket hívjátok be Botant.- kérte őket Koenma.

Yusuke bólintott és szólt a lánynak. Koenma azt parancsolta a lánynak hogy ívja ide Arisát. Botan nem mondott semmit csak elment. Nem sokkal késöbb visszatért Arisa társaságában. Arisa most is talpig feketében volt. látszott rajta hogy nem rég harcolt. Meglepte hogy itt látja Yusukééket. Megállt Koenma asztala előtt.

-Miért hívattál? Mi közöm nekem a szellemvilághoz?- kérdezte a lány.

-Csak szeretném a segítségedet kérni.- felelte Koenma.

-Miben?- kérdezte tömören Arisa.

-Nos a vámpírokkal kapcsolatban szeretném ha …..- kezdte Koenma.

-Előbb kérdeznék valamit.- vágott közbe Arisa.

Koenma csak bólintott. Arisa hátra nyúlt és valamit megnyomott. Erre ő felszisszent de nem hagyta abba. Nem sokkal késöbb egy hegyes penge jött ki a lány vállából nem sokkal a szíve fölött. A vér patakokban folyt a lány vállából. Látszott rajta hogy ez nagy fájdalmat okoz neki de nem hagyta abba. Mikor eléggé kint volt a penge akkor megfogta vett egy nagy levegőt és kitépte a testéből. Arisa sebéből ömlött a vér. A lány zihált a többiek megdermedtem álltak és nézték ezt a véres jelenetet. Senki nem hitte volna hogy ennyi lelki ereje van a lánynak. Látták hogy mennyire fáj neki. Mikor Arisa kicsit magához tért felegyenesedett és közelebb ment Koenmához. Odanyújtotta Koenmának a pengét hogy nézze meg. Koenma elvette a törött kard darabot és letörölte. Mikor tiszta lett a penge látszott rajta egy szimbólum. Érdekes jel volt. Koenmának elfehéredett az arca. Ismerte ezt a jelet.

-Ez a jel azoknak a vámpíroknak a jele akik ki irtották a családod.- felelte Koenma.

-Honnan tudod hogy történt a családommal?- kérdezte meglepetten a lány.

-Mindent tudok hisz ha azt akarom megnézhetem hogy mi folyik a világ valamelyik pontján. Meg aztán utána néztem a vámpírokról szóló aktákban a nevednek mert ismerős volt.- felelte Koenma.

-Azt még nem mondták neked hogy nem illik belenézni más titkaiba engedély nélkül?- kérdezte kissé idegesen Arisa.

-Hát… öhm…..ööö- dadogta Koenma.

-Ez igaz.- helyeselt Yusuke.

-Te ebbe ne szólj bele!- kiáltotta mérgesen Koenma.

-Mit teszel ha nem segítek? Átszúrsz a szívemen egy karót? Fokhagymát etetsz velem?- kérdezte Arisa.

-Nem. Hanem segítesz akkor nem segítek neked.- felelte Koenma.

-Miért kéne a te segítséged?- kérdezte a lány.

-Mert egyedül nincs sok esélyed.- felelte Koenma.

-Azt hiszed ez érdekel? Ha jól ismered a múltam akkor tudnod kell hogy a halál nem rémít meg.- mondta Arisa.

-Igaz.- mondta elgondolkodva Koenma.

-Mondhatok valamit?- kérdezte Kurama.

Koenma és Arisa bólintott.

-Mond hogy akarod megölni azt az alakot? Apád szinte legyőzhetetlen volt mégis megölték. Koenma elmondása szerint te csak félig vagy vámpír. Tehát fele olyan erős vagy mint azok. Szerinted van esélyed?- kérdezte Kurama.

-Ez igaz.- helyeselt Yusuke.

-Igaz. De egy valamit Koenma nem mondott. Én nem örököltem a vámpírok gyengéit. Ebben a tekintetben erősebb vagyok mint azok a férgek. Egyébként örülök hogy legalább valaki használja az eszét.- mondta Arisa.

-Akkor elfogadod a segítségünket?- kérdezte Hiei.

-De gondolom akartok valamit cserébe.- mondta a vámpír lány.

Ekkor hirtelen Botan rontott be. Rossz hírt hozott. Keikót elrabolták. Az elrablók azok a vámpírok akik megölték Arisa szüleit. Yusuke egyből ment volna megmenteni Keikót de Arisa útját állta.

-Ha így odamész akkor meghalsz. Ha odamész akkor te és ő is meghal. Azzal csak azt éred el hogy kapnak egy potya vacsorát. Használd az eszed.- mondta komolyan Arisa.

-Igaza van. emlékezz arra a felvételre amit nem rég Koenma mutatott. Nem lehetsz meggondolatlan.- figyelmeztette Kurama.

-Van valami ötleted okostojás? Mert ha van akkor mond!- kiáltotta Yusuke idegesen.

-Nekem van.- szólalt meg Hiei.

-Akkor mond! Talán menjünk oda mind?- kérdezte Kuwabara.

-Barom. Van itt valaki aki segíthet. Arisának van tapasztalata a vámpírok elleni harcban.- mondta Hiei.

-Igaz. Arisa segítesz nekünk?- kérdezte Yusuke.

-Nézd úgy hogy ha most segítesz nekünk akkor hamarabb bosszút állhatsz.- mondta Koenma.

-Rendben. Segítek.- felelte Arisa.  

Mindenki elindult Yusuke lakására hogy megbeszéljék hogy mit tegyenek. Mikor megérkeztek Arisa tanácsára elmentek aludni és majd reggel cselekszenek. Arisa kivételével mindenki aludt. Arisa a csillagokat nézte és gondolkodott.

-Hogy van a vállad,- kérdezte valaki a lány mögött.

Arisa hátra nézett és aki megszólította a Hiei volt.

-Jól- már nem fáj annyira.- felelte a lány.

Hiei odament a lányhoz és megállt mellette.

-Bekössem a sebed?- kérdezte Hiei.

-Nem kell. Azért kösz.- felelte Arisa.

-Ahogy akarod. Csak segíteni akartam.- mondta Hiei.

-Miért?- kérdezte Arisa és Hiei felé fordult.

-Mit miért?- értetlenkedett Hiei.

-Miért akarsz segíteni nekem?- kérdezte Arisa.

-Nem tudom. Talán azért mert most te is a csapat tagja vagy.- felelte Hiei.

-Nem vagyok a csapat tagja csak veletek vagyok. Csak azért kérdeztem hogy miért akartál segíteni mert nekem még soha senki nem segített. Megszoktam hogy nekem kell mindenről gondoskodnom.- mondta egy sóhaj kíséretében Arisa.

-Értem. Sajnálom ami a szüleiddel történt.- mondta együtt érzően Hiei.

-Kösz.- felelte Arisa.

Hiei nem mondott semmit csak nézett ki az ablakon.

-Tusos. Néha sajnálom az embereket. Tudatlan bolondok. Azt hiszik hogy senki és semmi nem árthat nekik. Mindenhatónak hiszik magukat. Az emberek a vámpírok szemében nem többek mint táplálék. Szánalmas bolondok. De azért néha irigylem őket. Csak azért mert a boldog tudatlanságban élnek. A legerősebb ember is beleőrült volna abba ami velem történt. Vagy ha átélnék azt amit egy vámpírvadásznak kell átélni. Nem?- kérdezte Arisa egy idő után.

-Szerintem is. Jól mondod. Én is szánalmasnak tartom az  embereket.- felelte csendesen Hiei.

-Miért?- kérdezte értetlenül a lány.

-Nem vagyok ember. Démon vagyok. Minden amit mondtál szerintem is igaz.- felelte Hiei.

-Furcsa vagy. Még soha nem beszéltem senkivel aki egyetértet volna velem. De megkell hagyni nem beszélek sokat emberekkel.- mondta Arisa.

-Én is csak Yusukééket ismerem az emberek közül. Az egyetlen akit utálok az Kuwabara. Örülök hogy egyetértünk ezekben a dolgokban. Eddig csak démonokat hallottam így beszélni az emberekről.- mondta Hiei.

-Lehet. Én nem ismerem a démonokat. Tudtad hogy régen a papok démonoknak tartották a vámpírokat?- kérdezte Arisa.

-Nem. A démonok és a vámpírok az különböznek.- felelte Hiei.

-Igen tudom.- bólintott a vámpírlány.

-Miért szívtok vért?- kérdezte Hiei.

-A vér a vámpíroknak olyan mint az embereknek a kenyér. Az a táplálék. Rengeteg energiát ad a vér a vámpírnak.- felelte Arisa.

-Értem.- felelte Hiei.

-Tudod fura veled beszélni.- mondta Arisa és kicsit elmosolyodott.

-Miért?- kérdezte Hiei.

-Nem tudom.- jött a válasz.

-Furcsán vélekedsz az emberekről ahhoz képest hogy anyát is ember.- mondta Hiei.

-Igen. Nagyon szerettem az anyámat. Apámtól örököltem hogy nem jövök ki jól az emberekkel. Vagyis hogy nehezebben jövök ki velük.- mondta Arisa.

-Ahogy látod én se jövök ki az emberekkel.- felelte Hiei.

-Igaz. De te nem vagy vámpír.- felelte Arisa.

-Igaz. Démon vagyok de ez nem változtat semmin. Legalábbis azon hogy nem kedveljük az embereket. Meg a vámpírokat is démonoknak mondták.- mondta Hiei.

-Igaz.- mosolygott Arisa.

Hiei ránézett a mosolygó lányra.

-Nagyon szép amikor mosolyog.- gondolta Hiei.

Még sokáig beszélgettek. Észre se vették hogy kezd felkelni a nap. A beszélgetésüket a többiek zavarták meg. Hiei és Arisa leültek reggelizni. Reggeli közben Arisa mindent elmondott a vámpírokról. Elmondta azt is hogy a vámpírok nem ismerik a kegyelmet harc közben és hogy erősek és nagyon gyorsak. Legalább olyan gyorsak mint Hiei. Yusuke most rájött hogy nem lesz olyan könnyű kiszabadítani Keikót mint gondolta. Igaz hogy nem kedvelték Arisát de most örültek hogy a lány velük van. Reggeli után indultak a megadott cél felé. Legnagyobb szerencsétlenségükre egyikük sem tudta hogy hogyan kell eljutni oda. A csapatot Kuwabara vezette egy térkép segítségével. Egy erdőben haladtak már napok óta. Esténként tábortüzet gyújtottak és beszélgettek.

-Jaj! De félek! Nem kéne tovább menni?- nyavalygott Kuwabara.

-Fogd be a szád!- szólt rá Arisa.

-Ha így nyavalyogsz és ide jönnek a vámpírok akkor odaadunk nekik. Így legalább csend lesz.- mondta morcosan Hiei.

-Kivételesen egyet értek Hieijel.- mondta Yusuke.

Mindenki bólogatott. Kuwabara reszketett a félelemtől.

-Szerintetek jönnek majd vámpírok?- kérdezte Kurama.

-Nem tudom. De ha jönnek akkor én megölöm őket.- mondta gonosz mosollyal Arisa.

Végül lefeküdtek aludni. Arisa vállalta hogy őrködni fog. Arisa nagyon fáradt volt de ébren maradt. Sokat gondolkodott.

-Miért nem pihensz egy kicsit?- kérdezte valaki.

Arisa ijedten nézett a hang irányába. A megszólító Hiei volt.

-Nem lehet. Igaz kicsit fáradt vagyok de bírom.- mondta Arisa.

-Nekem nem úgy tűnik. Nézz magadra mindjárt elalszol.- mondta Hiei.

-Lehet.- mondta Arisa.

Hiei felállt és a lány mellé ült. Arisa vállára terítette a takaróját mert az éjszaka elég hűvös volt Arisa remegett.

-Köszönöm.- mondta Arisa.

-Nincs mit. Nem hagyhatom hogy megfázz. Pihenj egy kicsit addig és őrködöm.- mosolygott Hiei.

Arisa nem mondott semmit csak bólintott. A fejét Hiei vállára hajtotta és azonnal elaludt. Hieit ez kicsit meglepte de elmosolyodott. Reggel Yusuke ébred fel legelőször. Nagyon meglepte mikor látta hogy Arisa Hieinek dőlve alszik. Ezt nem hagyhatta szó nélkül.

-Mi az Hiei? Csajozol?- kérdezte gúnyosan Yusuke.

Mielőtt Hiei bármit is mondhatott volna Kuwabara is felébred.

-Mi a tökmag összejött a vámpír csajjal?- kérdezte meglepetten Kuwabara.

Hiei és Arisa tiszta vörös fejjel néztek a többiekre. Mindenki röhögött csak Kurama nem. Ő csak mosolygott de nem gúnyosan.

-Ha még egy szót szóltok megöllek titeket.- mondta mérgesen Hiei.

-Ajánlom hogy ne dühítsetek mert végetek.- morogta Arisa a fogai között.

Mikor ezt látta Yusuke és Kuwabara a szemük előtt megjelent ahogy Arisa a nyakukon kiszívja a vérüket. Erre nyeltek egy nagyot és abbahagyták a hülyéskedést. Összeszedték a holmijukat és elindultak. Egy idő után megálltak pihenni. Kuramának feltűnt valami.

-Kuwabara szerintem itt már jártunk.- mondta Kurama.

-Az nem lehet. Az erdő mindenhol egyforma. Ezt miből gondolod?- kérdezte Kuwabara.

-Nem tudom csak erre gondoltam.- felelte Kurama.

-Add ide a térképet. Kíváncsi vagyok meddig kell még menni.- mondta Arisa és elvette a térképet.

Megnézte.

-Kuwabara. Én most öllek meg te barom.- mondta csendesen de nagyon idegesen Arisa.

-Miért?- kérdezte Yusuke.

-Csak azért mert ez a marha fejjel lefelé nézte a térképet. Ezért napok óta az ellenkező irányba megyünk.- mondta vicsorogva a vámpír.

-MMMMMMMMMMIIIIIIIIIIIIIIIIII??????????????????????- kiáltott fel mindenki egyszerre.

Kuwabara inkább elbújt egy fa mögé. Yusuke észrevette és agyba-főbe kezdte verni. A többiek csak néztek.

-Kuwabara. Igaz hogy én csak félig vagyok vámpír de nekem is szükségem van néha vérre. Érted mire célzok?- kérdezte baljósan Arisa.

-Igen. Tisztán és világosan.- mondta Kuwabara és nyelt egy nagyot.

-Helyes.- mondta Arisa.

-Tényleg megtennéd?- kérdezte Kuwabara.

Arisa nem mondott semmit csak elindult a megfelelő irányba. A többiek követték őt. Nem mondtak semmit csak haladtak mert nagyon lemaradtak. Arisa elmondása szerint ha a vámpírok úgy döntenek akkor Keikót átváltoztatják és akkor ő is vámpír lesz. Yusuke nagyon aggódott. Arisa és társai egésznap mentek. Sokat haladtak de így is nagyon sok időt veszítettek. Mikor felértek nagyobb domb tetejére Arisa megállt. Nézte a térképet hogy most merre.

-Merre kell menni?- kérdezte Yusuke.

-Tovább egyenesen.- felelte Arisa.